Megemelte a beporzási támogatást a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A beporzási támogatást ezer forintra emelte méhcsaládonként a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Felidézte, hogy Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára. A tárcavezető megjegyezte: erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős agrárium. Úgy fogalmazott, hogy a mézzel és a méhekkel foglalkozni a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata, éppen ezért számos intézkedéssel segítik a méhészeket.

A Magyar méhészeti nemzeti program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő; 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket – ismertette. Azzal folytatta, hogy a kormány fenntartja a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó-mentességét. A fentieken túl méh állatjóléti pályázatot hirdettek meg 10 milliárd forint keretösszeggel – mutatott rá. A támogatás mértéke a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartása esetén 15 eurónak megfelelő forint méhcsaládonként, évente – tette hozzá.

A tárcavezető arra is kitért, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás. Jelezte, hogy a kormány támogatja Magyarország pályázatát a 2025. évi Nemzetközi Méhészeti Kongresszus megrendezésére. Az Európai Unióban mintegy 17 millió méhkaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente – írta végül bejegyzésében a miniszter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2016. október 14.

A szőlő és a bor adózása a régmúltban – 1. rész

A szőlőtermelésnek és a borkészítésnek sok évezredes a története. Az adózás története egyidős az emberi társadalmak kialakulásával. Természetes, hogy a kettő között igen szoros kapcsolat alakult ki. Szőlőültetvénnyel rendelkezni már a legrégibb időkben is gazdagságot jelentett, a szőlőből készült bor ezt a gazdagságot tovább növelte. A hatalom pedig onnan szedte az adót, ahonnét el lehetett venni a javak egy részét.

2020. november 17.

Nő az őstermelői adókedvezmény, jönnek a családi mezőgazdasági társaságok

Kedvező adózási feltételeket, csökkenő adminisztrációs terheket és a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet biztosít az őstermelők számára az Országgyűlés által kedden elfogadott családi gazdaságokról szóló jogszabály – közölte kedden a parlamenti szavazást követően Nagy István agrárminiszter.