Megemelték a zöld lakáshitel-program keretösszegét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A monetáris tanács 100 milliárd forinttal megemelte az NHP Zöld otthon program keretösszegét, egyben szigorította a finanszírozható lakásokra vonatkozó energetikai követelményeket, és döntött a Zöld jelzáloglevél-vásárlási program feltételeinek módosításáról is a magasabb minőségű zöld jelzáloglevelek térnyerése érdekében – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A monetáris tanács keddi ülésén hozott intézkedésekről kiadott közlemény szerint az MNB fontosnak tartja, hogy a törvényi mandátumával összhangban, elsődleges célja, az árstabilitás elérése és fenntartása veszélyeztetése nélkül ösztönözze a zöld szempontok lakáshitel-piacon történő érvényesülését. A jegybank fenntarthatóságot támogató célzott programjai nem érintik a szigorító monetáris politikai irányultságot.

A program 2021. októberi indulása óta több mint 135 milliárd forintnyi hitelszerződés jött létre. A bankokhoz benyújtott hitelkérelmek volumene elérte a 200 milliárd forintos keretösszeget, ezért a bankszövetség a program folytatását kérte az MNB-től. A tanács a jelentős igényre és a fenntarthatósági szempontok alapján döntött a keretösszeg emeléséről.
Az energetikai elvárások annak érdekében szigorodnak, hogy még zöldebb lakások, családi házak vásárlását, illetve építését ösztönözzék. A változatlanul megkövetelt BB kategória mellett az ingatlan primer energiafalhasználásának felső korlátja a jelenlegi 90 kWh/m2/év helyett 80 kWh/m2/év értékre csökken.

A program az indulása óta eltelt fél év alatt már többezer energiahatékony ingatlan épüléséhez biztosított forrást, és így hosszabb távon is támogathatja a zöldingatlan-kínálat bővülését – áll a közleményben.

A Zöld jelzáloglevél-vásárlási program elindításának elsődleges kezdeti célkitűzése a hazai zöld jelzáloglevél-piac megteremtése és a legjobb nemzetközi gyakorlatok meghonosítása volt. A program sikeresen teljesítette indulásakor kitűzött első céljait és lefektette az új piaci szegmens hazai alapjait – állapította meg a tanács.

A jegybanki szerepvállalás következő célja a magasabb zöld minőséget képviselő jelzáloglevelek kibocsátásának ösztönzése a program feltételeinek szigorításán keresztül.     A 2022. július 1-jéig életbe lépő módosítások támogatják a legjobb piaci gyakorlatok további térnyerését, a magasabb minőségű zöld jelzáloglevelek térnyerését és a nemzetközi befektetői bizalom növelését. A módosítások részleteinek kidolgozásáról az MNB konzultál a programban érintett jelzálogbankokkal. A módosítások hatályba lépéséig az MNB felfüggeszti a jelenlegi feltételek mellett kibocsátott jelzáloglevelek vásárlását, amely alól a már folyamatban lévő kibocsátások támogatása jelent kivételt – írták.

A közlemény megerősíti, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ennek veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását és a kormány gazdaság-, illetve környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját. A monetáris tanács megítélése szerint az emelkedő másodkörös inflációs kockázatok kezelése érdekében a szigorúbb monetáris kondíciók hosszabb ideig történő fenntartása indokolt – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. október 25.

A GDP 9 százalékához közelít a lakáshitelek összege

A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül csaknem 48 százalékot tettek ki a lakáscélú hitelek, amelyek GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 8,4 százalékról 8,9 százalékra nőtt.
2020. február 27.

Drágulhatnak a változó kamatú lakáshitelek

Február 26-án 0,75 százalékra emelkedett a 12 havi BUBOR, ami sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét emelheti meg 1-2 ezer forinttal, mivel a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.