Meghosszabbították a Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukcióit Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét – közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt. 

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben emlékeztetett, hogy a Széchenyi Kártya Program a koronavírus-járvány kitörésekor azonnal reagált, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatása mellett 2020 tavaszán kríziskonstrukciókat hoztak létre a Gazdaságvédelmi Akciótervben a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére.

A kríziskonstrukciókat eredetileg 2020 év végéig hirdették meg, majd először 2021. június 30-ig hosszabbították meg az igénybevételi határidőt, most pedig az Európai Bizottság vonatkozó előírásával összhangban a krízishitelek minimum 2021. december 31-éig a vállalkozók rendelkezésére állnak – emelte ki a vezérigazgató.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program krízishitelei a jelenlegi helyzet főbb problémáira adhatnak megoldást.
Ismertetik, hogy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz a napi működési költségekre, évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a munkahelyek megőrzésére szintén évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Likviditási Hitel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekre évi fix 0,2 százalékos kamattal, a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz a beruházások finanszírozására évi fix 0,5 százalékos kamattal, a Széchenyi Turisztikai Kártya kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő cégek működésének fenntartására, az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz az agrár vállalkozások fejlesztési, beruházási elképzelései megvalósulásának segítésére évi fix 0,5 százalékos kamattal vehető igénybe.

A KAVOSZ közölte, a program számai egyértelműen visszajelezték, hogy a vállalkozások éltek a lehetőséggel: a program kríziskonstrukciói keretében az indulás óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint értékben.

Krisán László a közleményben elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozása az elsődleges, a program keretében 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg esetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel. A program hiteleit a területi kamarák, a VOSZ és a KAVOSZ irodáiban érhetik el a vállalkozások, ahol a munkatársak ingyen segítik őket a megfelelő hiteltípus kiválasztásában.

A részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetők el – tájékoztatott a KAVOSZ Zrt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 8.

Módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói

Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.