Megszületett az amerikai gazdaságvédelmi csomag Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétpárti megállapodás született: 2000 milliárd dollárt pumpálnak a gazdaságba. Trump elnök az országtörténetének legnagyobb gazdasági mentőcsomagjáról beszél.

Az Egyesült Államokban megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről, amely az új típusú koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek orvoslását célozza – jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban Washingtonban Eric Ueland, a Fehér Ház jogi igazgatója.

„Hölgyeim és uraim, megcsináltuk. Megvan a megállapodás” – közölte a kongresszusban egész éjjel várakozó újságírókkal Ueland. Elmondta, hogy az egyezség értelmében csaknem 2000 milliárd dollár értékű a csomagterv, amely – mint fogalmazott -„a világjárvány legrosszabb hatásaitól” védi meg az Egyesült Államok gazdaságát.

Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakciójának vezetője kijelentette: „kétpárti megállapodás született egy történelmi jelentőségű segélycsomagról”.

A gazdaságélénkítő javaslat nagyvállalatokat, közép- és kisvállalkozókat, továbbá tagállamokat és városokat megsegítő intézkedéseket tartalmaz, és segít az adófizetők napi gondjainak enyhítésében is. Az első információk szerint mind a republikánusok, mind a demokraták engedtek a saját eredeti elképzeléseikből.

A törvényjavaslat eredetileg 1000-1300 milliárd dolláros kiadást tervezett, és az egyeztetések során bővült csaknem 2000 milliárdra.

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Ház kertjében a Fox televízióval folytatott, több mint kétórás beszélgetésében úgy fogalmazott: ez lesz az Egyesült Államok történelmének legnagyobb gazdasági mentőcsomagja.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.