Megugrott az infláció májusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt; az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.

Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 9,0, a nyugdíjas háztartások körében 8,7 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A maginfláció májusban havi szinten 2,2 százalék, éves szinten pedig 12,2 százalék volt.

18,6 százalékkal nőttek az élelmiszerárak

Az elmúlt 12 hónap alatt az élelmiszerek ára 18,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a margariné 41,4, a kenyéré 37,5, a sajté 35,4, a baromfihúsé 34,3, a száraztésztáé 33,3, a tejtermékeké 30,3, a tojásé 29,9, a péksüteményeké 27,3, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 12,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 10,0, a csokoládé, kakaóé és a cukoré 3,9 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,4, ezen belül a szeszes italok 8,1 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 11,4, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 18,4, a szobabútorokért 18,3, a használt személygépkocsikért 15,4, az új személygépkocsikért 10,6 százalékkal kellett többet fizetni. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 28,3, az állateledeleké 22,3, a járműüzemanyagoké 10,8 százalékkal lett magasabb. A szolgáltatások díja 6,8 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 20,1, a járműjavítás és -karbantartás 14,4 százalékkal került többe.

Egy hónap alatt is komoly drágulás volt

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 3,5 százalékkal drágultak, a friss zöldségek csoportját leszámítva minden termékkör ára nőtt: a vaj 9,0, a szalámi, szárazkolbász, sonka 8,2, a tejtermékek 7,0, a száraztészta 6,7, a sajt 6,3, a péksütemények 6,0, a kenyér 5,8, a párizsi, kolbász 5,4, a baromfihús 5,2 százalékkal drágult.

A szeszes italok, dohányáruk ára 1,3, a ruházkodási cikkeké 1,1, a tartós fogyasztási cikkeké 0,9 százalékkal nőtt, utóbbin belül a szobabútorok 2,5, a konyhai és egyéb bútorok 1,3, a használt személygépkocsik 1,0 százalékkal drágultak. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 3,5 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért 0,7, ezen belül a taxiért 11,9, belföldi üdülésért 2,9, a lakásjavítás és -karbantartásért, illetve a sport és múzeumi belépőkért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.