Megváltoztatta a Covid-19 a vállalati kommunikációt Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzetben a cégek 45 százaléka vezetett be valamilyen újítást a belső kommunikáció támogatása és megkönnyítése érdekében – derült ki a Trenkwalder felméréséből. A belső kommunikációs applikációkat fejlesztő Blue Colibri startup cég kutatása arra világít rá, hogy a fejlesztések fókusza az email-alapú eszközökről egyre inkább a mobiltelefon-alapú applikációkra helyeződik át, olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

A járványhelyzet alapvetően megváltoztatta a vállalatok működési rendjét, az új rendszerekre való átállás és az abban való folyamatos működés hatékony biztosítása érdekében a cégek csaknem fele kényszerült belső kommunikációs rendszerének fejlesztésére.

A Trenkwaldermintegy 150 vállalatot felölelő kutatásának eredménye szerint a cégek különösen a távmunka általánossá válása miatt fejlesztett, esetükben az emailesstátuszolás és az online megbeszélések területén zajlottak jelentősebb változások. A válaszadók döntő többsége (93%)számára az e-mail és telefon volt a fő kommunikációs csatorna. a helyszíni tájékoztatók és faliújságok használatával a cégek 55 százaléka élt, ez különösen a fizikai dolgozókat nagy számban foglalkoztató termelő cégeknél volt jellemző.

„Az online megbeszélésekhez szükséges eszközökkel a cégek mintegy 30 százaléka élt – ismertette a további részleteket Nógrádi József, a Trenkwalderértékesítési és marketing igazgatója. – Körükben sorrendben a Skype, a MicrosoftTeams és jóval lemaradva a Zoom bizonyult a legnépszerűbb eszköznek. A Facebookot és a Messengert belső kommunikációs csatornaként a válaszadók 15 százaléka használta.

A Blue Colibri adatai is az e-mailes és telefonos csatornák túlsúlyát igazolják a belső kommunikációban. A fejlesztő cég belső kommunikációs érettséget feltáró kutatásából az derült ki, hogy a fejlesztéseket feltétlenül célszerű a mobiltelefonos megoldások irányába terelni, hiszen míg a munkavállalók 95 százaléka érhető el egyszerűen okostelefonon keresztül, az e-mailes elérhetőség aránya mindössze 66 százalék körül mozog.

A startup cég a járványügyi korlátozások időszakában 100 olyan vállalatot kérdezett meg, amely a járvány előtt nem alkalmazott modern belső kommunikációs eszközöket. E cégek 60 százaléka nyilatkozott új eszköz már megvalósult vagy a közeljövőben tervezett bevezetéséről.

„Az új eszközökre nyitó cégek körében 47 százaléknyian meglévő vagy saját fejlesztésű mobilapplikáció bevezetését jelezték, 20 százalék chatbot alapú belső kommunikációs rendszert említett. 13 százalék zárt Facebook-csoport létrehozását választotta, 20 százalék pedig még nem döntött a rendelkezésre álló lehetőségek közül – tette hozzá Barathi Tamás, a BlueColibri alapítója.

A jól felépített belső kommunikációs rendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a vállalatok hatékony működésében. A felmérés eredményei is azt mutatják, hogy a vírushelyzet ezen a területen is gyors reakciót követelt a cégektől. Mindez felerősítette azt a modern trendet, hogy a külső HR szolgáltatók tevékenységi köre egyre inkább túlmutat a humánügyvitelen, és az employerbranding részeként a kommunikációs platformok biztosításában is egyre meghatározóbb szerepet játszanak.


Kapcsolódó cikkek

2020. március 18.

A koronavírus a vállalatirányításra is jelentős hatással van

A COVID-19 világkörüli terjedése és az ahhoz kapcsolódó biztonsági lépések, mint az utazási korlátozások és a szociális távolságtartási szabályok és tilalmak jelentős hatással vannak a vállalati döntéshozó szervek – a közgyűlések és igazgatótanácsok – eljárásaira és ezáltal a cégek működésére és irányítására is. Az ehhez kapcsolódó döntések szabálytalan meghozatalának komoly működési, jogi és pénzügyi következményei lehetnek a társaságra nézve – hangsúlyozta Orosz Dániel, a Baker McKenzie társasági jog és vállalatfelvásárlási csoport ügyvédje és Simkovicz Benjámin, társasági jog és vállalatfelvásárlási csoport ügyvédjelöltje.
2020. június 2.

Az adatvédelmi szempontokra is ügyelni kell a munkahelyek újraindításakor

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védelmi intézkedések enyhítésével párhuzamosan a cégek és üzletek az újranyitást tervezik, vagy már meg is kezdték. Az újranyitással járó adatvédelmi kötelezettségekre a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda hívja fel a figyelmet.