Mélyrepülésben a könyvpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

További 3 százalékkal csökkent tavaly 2010-hez képest a magyar könyvpiac forgalma – közölte Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója. 2008 óta az inflációval együtt számított piaci zsugorodás több mint 25 százalékos.

Míg 2010-ben még 61,5 milliárd forint értékben vásároltak könyvet Magyarországon, tavaly 2 milliárd forinttal kevesebb, mintegy 59,5 milliárd forint volt ez az adat, ami 3,32 százalékos visszaesést jelent. A könyvpiac forgalma már 2010-ben csökkenést mutatott a 2009-es adatokhoz képest.

A kommüniké felidézi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által közölt tavalyi hivatalos infláció 3,9 százalék volt, így a könyvpiaci forgalom visszaesése az elmúlt esztendőben valóságosan több mint 7 százalékos.

Ha figyelembe vesszük, hogy a könyvpiaci konjunktúra utolsó évében, 2008-ban még több mint 67,6 milliárd forintos forgalmat regisztráltak, „az elmúlt három esztendőben a forgalom csökkenése nominálisan is 13,6 százalékot tett ki. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2009 és 2011 között a hivatalos infláció pontosan 13 százalék volt, akkor azzal a drámai adattal szembesülünk, hogy a magyarországi könyvpiac az elmúlt három esztendőben több mint 26 százalékos veszteséget szenvedett el” – olvasható a közleményben.

2011-ben 14 piacvezető cég produkálta a kiadói összforgalom 56,65 százalékát, és 38 kiadó állította elő a teljes összforgalom több mint háromnegyedét. A külföldi tulajdonban lévő magyarországi könyvkiadók piaci pozíciója az elmúlt esztendőben tovább csökkent, tavalyi összesített könyvforgalmuk csaknem 12,9 milliárd forintot tett ki, ez a teljes tavalyi könyvforgalom 21,6 százaléka.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.