Mélyül a recesszió
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A harmadik negyedévben 1,5 százalékkal zsugorodott a GDP – közölte gyorsbecslésként a KSH. Az adat gyengébb a vártnál és a válság mélyülését mutatja.
Az idei harmadik negyedévben 1,5 százalékkal zsugorodott a magyar GDP éves összevetésben – közölte honlapján gyorsbecslésként a KSH. A statisztikusok adatai szerint a második negyedévhez képest 0,2 százalékos volt a visszaesés, míg kiigazított adatok szerint az év első háromnegyed évében 1,4 százalékos volt a recesszió.
Az adat gyengébb a vártnál: elemzők 1,1-1,2 százalékos visszaesésre számítottak a második negyedéves 1,3 százalékos zsugorodás után.
A nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. Az információ, kommunikáció, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A visszaesést jelentősen befolyásolta a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése: az aszálykárok nyomán egyrészt korrigálni kellett a GDP 2. negyedévi adatát, másrészt az aszály módosította más nemzetgazdasági ágak 3. negyedévi enyhe pozitív irányú elmozdulását.
A KSH december 7-én közli a GDP végleges és részletes adatsorát.