Mennyit kell a földhivatalban fizetni?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszabb idő eltelte óta idén januárban változtak a földhivatali eljárási díjak. Az év felén már túl vagyunk, ennek ellenére bizonyára sokak számára így is hasznos lesz a változásokat ismertető összefoglalónk.
Az ingatlan-nyilvántartási (földhivatali) eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak január elsején megváltoztak. Az elsőfokú eljárásért (a jelzálogjog bejegyzést kivéve) az év elejétől tehát 6.600 forintos díjat kell fizetni. A jelzálogjog bejegyzése, illetve annak módosítása 12.600 forintba kerül érintett ingatlanonként. A társasház alapításának, illetve társasházi alapító okirat módosításának a bejegyzéséért társasházi különlaponként 6.600 forintot, de legfeljebb 100.000.- Ft-ot kell fizetni. A soron kívüli eljárás díja 10.000 forint. Ugyanennyibe kerül a körzeti földhivatali határozat elleni fellebbezés is.
A hiteles tulajdonilap-másolatért 6.250 forintos díjat kell fizetni. A tulajdoni lapról elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles tulajdonilap-másolatért 3600 forint, a nem hiteles másolatért 1000 forint elektronikus adatszolgáltatási díjat kell fizetni. (Nem hiteles másolatot viszont csak elektronikus formában lehet kiállítani.) A tulajdonilap-másolat kiállítását elutasító határozat elleni fellebbezés díja pedig a fentiek szerinti díj kétszerese.
A díjat az eljárás megindításakor annak kell megfizetnie, illetve a díj megfizetését annak kell igazolnia, aki az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatását kéri, vagy annak, aki a bejegyzés által jogot szerez. Ha az ingatlanon több személy szerez jogot, illetve válik jogosulttá, a feleket egyetemleges díjfizetési kötelezettség terheli. Ha egy földhivatalnál egyazon ingatlanra vonatkozóan a kérelmező többféle jog vagy tény keletkezésének, módosulásának, vagy megszüntetésének a bejegyzését, vagy a bejegyzett ilyen jog vagy tény törlését egy eljárásban kéri, azt az értéket kell a díjfizetés alapján alapul venni, amely után a legmagasabb díj jár. Ha a díjat az ügyfél – felhívás ellenére – sem fizeti meg, a földhivatal az ingatlan-nyilvántartási eljárást megszünteti.
A díjat az illetékes földhivatalnál a kérelem előterjesztésével egyidejűleg a pénztárba történő készpénzbefizetéssel, vagy amennyiben a földhivatal hivatali helyiségében erre lehetőség van, az eljárás megindításával egyidejűleg bankkártyával, vagy a megyei földhivatal előirányzat-felhasználási keret számlája javára történő készpénz-átutalási megbízással (csekken), illetve átutalási megbízással lehet megfizetni. Utóbbi két esetben a befizetést igazolni kell.