Mentőcsomag készül a kisvállalkozásoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megállapodás született az európai uniós intézmények között az újonnan létrehozott közösségi mikrohitel-keret finanszírozásáról, a program 100 millió eurós kerettel indul.

Az Európai Parlament még decemberben – Göncz Kinga (MSZP) jelentését megszavazva – hagyta jóvá a négy évre szóló (2010-2013) keret létrehozását, 100 millió eurós összes költségvetéssel. Csak a mostani megállapodással sikerült azonban véglegesíteni a program forrásait: eszerint 60 milliót a hátrányos helyzetűek támogatását célzó projektek összehangolására, valamint a társadalmi befogadást és a nemek közötti egyenlőséget célzó politikák kialakítására szolgáló Progress uniós program pénzalapjából fedeznek, a maradék 40 millió euró pedig a költségvetés tartalékaiból érkezik.

Plenáris ülésén az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia a döntést, erre várhatóan a jövő héten kerül sor. Göncz Kinga csütörtökön megerősítette a megállapodás tényét, és elégedettségét fejezte ki miatta.

Rámutatott: most már az a legfontosabb, hogy az Európai Bizottság tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy meginduljon a hitelezés. Máris sok uniós tagállamból érdeklődnek a mikrohitel-keret nyújtotta lehetőség iránt – emelte ki. A teljes keret fölhasználásáról egy külön jelentés, a Progress módosításáról szóló határozat rendelkezik, erről fognak szavazni jövő csütörtökön Strasbourgban.

Az új finanszírozási forráshoz az Európai Bizottság és az EP javaslatai szerint azok az állásukat elveszítő, vagy egyéb okokból hátrányos helyzetű emberek juthatnak hozzá, akiknek kevés esélyük van arra, hogy hagyományos hitelt kapjanak. A tartósan munkanélküliek vagy frissen utcára kerültek, illetve a hátrányos helyzetű emberek mikrovállalkozásainak beindítását mentor- és tréningprogramokkal segítik majd a különböző civil és érdekvédelmi szervezetek, amelyek ehhez szintén igénybe vehetnének uniós támogatást.

Ami a forrásokat illeti, az Európai Bizottság eredetileg azt javasolta, hogy a mikrohitelt a Progress terhére finanszírozzák, az EP azonban azt szerette volna, hogy ne kurtítsák meg a sérülékeny csoportok helyzetét javító intézkedések számára elkülönített programot.

A mostani kompromisszum része az a nyilatkozat is, amelyben az Európai Bizottság vállalja, hogy amennyiben a Progress programban rendelkezésre álló összeget jó ütemben használják föl a tagállamok, kész a hátralévő három évben a tartalék terhére újabb 20 millió euróval föltölteni.

Az EP elsősorban azért fogadta el a kompromisszumot, mert lehetővé teszi, hogy a hitelezés minél előbb meginduljon. Mivel a mikrohitel-keretre elsősorban a válság által leginkább sújtott társadalmi csoportok pályázhatnak, a parlament megítélése szerint létfontosságú, hogy a támogatást még az év első felében igénybe vehessék. A várakozások szerint májusban kezdődhet meg a közösségi garanciavállalással megvalósuló mikrohitelezés az uniós tagállamokban.

Forrás: Menedzsment Fórum


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.