Milyen gyakorlati haszna van az új panasztörvénynek?
A Whistleblowing, az EU új visszaélés-bejelentési irányelve, amihez kapcsolódva elméleti szempontokból vizsgálják szakértők a panasztörvény várható következményeit. A Grant Thornton podcastja:
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A most alakuló egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül, a már működő vállalkozások pedig a hatálybalépést követő 60 napon belül, vagyis legkésőbb 2012. március 1-ig kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál kezdeményezni nyilvántartásba vételüket.
A bejelentés módja január végéig bonyolult, azután egyszerűsödik – derül ki a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara (BKIK) honlapján megjelent tájékoztatóból. A hónap végéig a kamara honlapjáról kinyomtatható adatlap kitöltésével, cégszerű aláírás után postai úton, a BKIK-nak címezve, illetve személyesen, az ügyfélszolgálati irodában nyújthatják be a cégek regisztrációs kérelmüket. Az ügyintézés online verziója január végére készül el a kamara ígérete szerint.
A benyújtott nyilvántartásba vételi kérelmek csak az 5 000 forintos kamarai hozzájárulásnak a BKIK erre a célra elkülönített 10102086-02614500-02003005 számú bankszámláján történő jóváírást követően teljesíthetők. Az összeg átutalásánál a közlemény rovatba feltétlenül kérjük feltüntetni a kérelmező adószámát és a „kamarai hozzájárulás” szöveget.
A banki átutalás mellett lehetőség van az ügyfélszolgálaton történő készpénz-befizetésre is, postai csekken viszont nem lehet fizetni. A hozzájárulásról számla nem készül, az a banki bizonylat, illetve befizetési pénztárbizonylat alapján elszámolható.
További részleteket és letölthető adatlapokat itt találsz.
Forrás: BKIK
A Whistleblowing, az EU új visszaélés-bejelentési irányelve, amihez kapcsolódva elméleti szempontokból vizsgálják szakértők a panasztörvény várható következményeit. A Grant Thornton podcastja:
Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. – ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.
Augusztusban az építőipari cégtrend hibernált állapotot mutatott. A szezonálisan jellemzően amúgy is alacsonyabb alapítási kedv tovább csökkent, a megszűnések viszont nőttek, amik így nem követték a szokásos szezonális trendet. Az új eljárásokon belül a felszámolások aránya meghaladta az 50%-ot, melyeknek egy jelentős része már nem a járványhoz köthető. Az augusztus tovább erősítette az építőipar változó tendenciáit.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!