Milliárdos turisztikai fejlesztések indulnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 142 milliárd forint értékben kezdődhetnek el turisztikai fejlesztések az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok forrásainak köszönhetően. Korábban a Kormány 35 kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött, közel 53 milliárd forint értékben, az utóbbi hetek döntéseinek eredményeképpen további 180 nyertes projekt valósulhat meg az Európai Unió és a Magyar Állam több mint 60 milliárd forintos támogatásával.


A „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című kiírás 89 nyertes projektjével olyan természeti vagy kulturális örökségek, illetve turisztikai létesítmények kialakítása és fejlesztése történik, melyekkel jelentősen tovább növelhető a külföldi és belföldi turisták száma – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleményéből.

A pályázati felhívás által érintett öt régióban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, illetve Észak-Alföld) több mint 37,5 milliárd forint összköltséggel, közel 29 milliárd forint uniós támogatással kezdődhetnek el a projektek. Sor kerül például tematikus parkok, interaktív látogatóközpontok, tematikus utak, zarándokútvonalak vagy éppen kerékpárutak fejlesztésére is, melyek a kerékpáros turisták igényeinek megfelelő szolgáltatások fejlesztéseire is fókuszálnak. A felhívás egyik céljaként, az aktív turisztikai fejlesztések esetében hangsúlyosan jelent meg a strandok, a gyógyfürdők, a kikötők és egyéb vízi turisztikai szolgáltatások támogatása is. Mindezeken túl várak, múzeumok felújításáról és látogathatóvá tételéről is pozitív döntések születtek a közelmúltban.

Az üzleti célú szálláshelyek szolgáltatásainak fejlesztésére, kapacitásaik bővítésére kiírt pályázat keretében 60 beruházás számára ítéltek meg támogatást gazdasági társaságok részére. Az Új Széchenyi Terv csaknem 16,5 milliárd forinttal járul hozzá a szálláshelyfejlesztésekhez, melyek összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot. A beruházások Észak-Magyarországon, Észak- és Dél-Alföldön, valamint Dél-Dunántúlon kezdődhetnek meg. A felhívás keretében meglévő és működő szálláshelyek minőségi fejlesztésére (felújítás, új szolgáltatások kialakítása) és kapacitásbővítésére, valamint új szálláshelyek létrehozására lehetett pályázni.

A turisztikai szektor egyik legdinamikusabban fejlődő területe az egészségturizmus. Magyarország ezen a területen nagy hagyományokkal, igen jó adottságokkal és jó pozícióval rendelkezik, ezért a nemzetközi versenyképesség fejlesztésének egyik kulcseleme ez a szektor.A felhívás keretében támogatást kaptak többek között meglévő vagy új szálláshely férőhelyek kialakításával egybekötött gyógyászati részlegek, vagy akár a gyógy- és termálfürdők meglévő rekreációs és wellness szolgáltatásai mellett megjelenő, az egészségturisztikai piacon magas hozzáadott értéket képviselő egészségügyi, orvosi szolgáltatások kialakítását eredményező fejlesztések is.

A közelmúltban történt döntéseknek köszönhetően ezen a területen 31 fejlesztés kezdődhet el, a számukra megítélt támogatás 16 milliárd forint. Dél-Alföldön, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon a beruházások értéke 14,5 milliárd forint, Dél-Dunántúlon, Közép-Dunántúlon valamint Nyugat-Dunántúlon pedig a megvalósítandó beruházások összköltsége meghaladja a 12 milliárd forintot.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.