Minden titkok tudója lesz a hatóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzmosás elleni törvény módosítási tervezete szerint a pénzügyi szolgáltatók ellenőrizhetik ügyfelek adatait az adatbázisokban, illetve a pénzügyi információs egységként működő hatóság az üzleti titkokat is megismerheti. A tervezet a kormány honlapján olvasható.


A törvényben felsorolt pénzügyi szolgáltatóknak az üzleti kapcsolat létesítésekor, illetve a 3 millió 600 ezer forintot elérő, vagy meghaladó ügyletek teljesítése előtt át kell világítaniuk az ügyfelüket. Ez a jelenleg is élő szabály a meghatalmazottak esetében kiegészül a tervezetben: nemcsak a személyi adataikat, hanem a meghatalmazás érvényességét, jogcímét, továbbá a képviseleti jogosultságukat is ellenőrizni kell. Megjelenik a tervezetben egy 300 ezer forintos értékhatár is, az ezt elérő ügyleti megbízásoknál is rögzíteni kell az ügyfél adatait.

További újdonság, hogy ha a szolgáltató – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére – szükségesnek látja, akkor a személyes adatokat nyilvános vagy zárt adatbázisban ellenőrizheti. Ez utóbbinál azonban jogosultságot kell szereznie az adatkezelőtől. Új szabály az is, hogy a bemutatott dokumentumokról a szolgáltató másolatot készíthet.

A szolgáltatónak – ha a megbízó képviselője jelenik meg nála – mindig azonosítania kell a tényleges tulajdonost, és ellenőrizni kell az ő személyes adatait is.

A tervezetben bővebb jogkörrel jelenik meg a pénzügyi információs egységként működő hatóság, amely a vámhatóság speciális egysége. Ez a hatóság minden, a szolgáltatóknál lévő adatot megismerhet, még az üzleti titkokat is. Ez a szervezet képviseli Magyarországot a pénzmosást és a terrorizmus finanszírozását megelőzni hivatott nemzetközi szervezetekben.

A tervezet egyéb jogszabályokat is módosít. Így például a könyvvizsgálókról szóló törvény úgy változik, hogy a könyvvizsgálónak ki kell adnia az üzleti titoknak minősülő adatokat is akkor, ha ezt a pénzügyi információs egységként működő hatóság kéri.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Duna House: 43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő – tudatta a Duna House.

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.