MNB: az NHP Hajrá hatásos eszköz a koronavírus ellen Koronavírus
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatta a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) – közölte a jegybank.
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint az NHP Hajrá az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széles körű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv-szektornak.
A konstrukció keretében megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 57 százaléka forgóeszközhitel volt, 12 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltását szolgálta. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, a feldolgozóipar, az ingatlanos ügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar területén tevékenykedő cégek vették fel – derül ki az MNB közleményéből.
Az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében – idézte fel az MNB. Ennek ellenére az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.
Az NHP Hajrá keretösszegét tavaly novemberben 2500 milliárd forintra emelték meg – emlékeztettek.
Az MNB 2013-ban indította a Növekedési Hitelprogramját, azóta közel 66 ezer vállalkozás jutott forráshoz 5000 milliárd forintot meghaladó összegben.
Az idén 8 éves hitelprogram a jegybank szerint fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés.
(MTI)