Nagy Márton: A következő két év az építőiparé lesz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2021-ben és 2022-ben az állami beruházások középpontjában az építőipari beruházások, a családi beruházások középpontjában pedig az otthonfelújítások és az újlakásépítések állnak – mondta Orbán Viktor gazdaságifőtanácsadója.

Idén a gazdasági növekedés elérheti akár a 6 százalékot, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki, ezzel a teljesítménnyel pedig Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat, újra a régió éllovasa lehet – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A foglalkoztatottság védelmére és a beruházások ösztönzésére fókuszáltak

Két dolognak köszönhető, hogy a gazdaság idén már várhatóan jól teljesít a járvány negatív hatásai ellenére. Egyrészt, mert az elmúlt 10 év gazdaságpolitikája következtében a magyar gazdaság megerősödött és válságálló lett, másrészt a magyar válságkezelés is jól vizsgázott, gyorsan, célzott eszközökkel avatkozott be a gazdaság védelme és helyreállítása érdekében.

A recept egyszerű volt: a foglalkoztatottság védelme mellett a beruházások ösztönzésére fókuszált a kormány. A két legfontosabb lépés szerinte a védekezés során a bértámogatás és a hiteltörlesztési moratórium bevezetése volt.

építőipar

A gazdaság újraindítása során kiemelten fontosak az adócsökkentések, így a munkáltatói járulékok célzott elengedése, az iparűzési adó felezése a kkv-k esetében és a fiatalok személyijövedelemadó-mentessége, továbbá az állami, a vállalati és a családi beruházások ösztönzése, a családok védelme és a 13. havi nyugdíj visszaépítése – mutatott rá Nagy Márton.

Nagy Márton úgy fogalmazott, hogy az állami beruházások idén és jövőre is uralni fogják a gazdaságot, ami „nem kiszorítja, hanem segíteni fogja a magánberuházásokat”.

A beruházások támogatása Magyarországon nem újkeletű, a 2010 és 2019 közötti időszakban is erre épült a gazdaságpolitika. A források felhasználásában azt az aranyszabályt kell követni, hogy minden elköltött 1 forint, legalább másfél forint hatást gyakoroljon a GDP-re.

Konszolidáció kellene az építőipari alapanyaggyártásban

2021-ben és 2022-ben az állami beruházások középpontjában az építőipari beruházások, a családi beruházások középpontjában pedig az otthonfelújítások és az újlakásépítések állnak – jegyezte meg a főtanácsadó.

Szerinte a következő két évben az iparpolitika egyik legfontosabb területe az építőipar és a hozzá kapcsolódó építőipari alapanyaggyártás lesz.

Ez utóbbi iparág jelentős része külföldi kézben van – hangsúlyozta, jelezvén, hogy szükség lenne a konszolidációra a magyarországi építőipari alapanyaggyártás területén, hogy a sok kis gyártó versenyképes legyen a nagy külföldi cégekkel szemben.

Ami a 2021-2027 közötti időszakot illeti, állami oldalról gazdaságfejlesztési célokra közel 50 ezer milliárd forint áll rendelkezésre, ami az egy éves GDP közel 100 százaléka – hívta fel a figyelmet Nagy Márton.

Ebből 30 százalék európai uniós forrás, 70 százalék pedig belföldi és egyéb forrás – tette hozzá, utalva arra, hogy ehhez még hozzájönnek a piaci források, bankhitelek és a működőtőke is.

Arra is kitért, hogy a tendencia a pénzforrások eredetét tekintve fokozatosan javul, néhány éve még 50 százalékot tettek ki az uniós eredetű pénzek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.