Nagyot nőtt a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben, éves összevetésben – közölte első becslésként a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene a második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az előző negyedévhez hasonlóan a növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben

A nyers adatok szerint az első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a GDP, így az év első hat hónapját tekintve a nyers adatok szerint 5,1 százalékkal bővült a gazdaság az előző év azonos időszakához képest, amikor 4,8 százalékos volt a növekedés üteme. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint első negyedévivel megegyező, 5,2 százalékos volt a GDP-növekedése az első fél évben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.