Nagyot ütött a vírus a magyar gazdaságon Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A második negyedévben 13,5 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság teljesítménye.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez mérten 14,5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék volumene 2020 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint.

Az első fél évben 6,1 százalékkal csökkent a GDP éves összevetésben, nyers adatok szerint.

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése visszaesett, a szolgáltatások és az ipar egyaránt nagymértékben hozzájárultak a gazdasági teljesítmény alakulásához.

A KSH egyúttal jelezte azt is: a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdaságban olyan gyors változásokat eredményezett, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát. A GDP idei második negyedévi részletes adatait szeptember elsején teszi közzé második becslésében a KSH.

Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál – az Eurostat gyorsbecslése alapján a második negyedévben a tagállamok gazdaságai átlagosan 14,4 százalékkal csökkentek. Ezáltal a magyar gazdaság az unió átlagánál ellenállóbbnak bizonyult a válsággal szemben – reagált az adatra közleményében a Pénzügyminisztérium.

(MTI – Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.