Naponta hatvan céget számolnak fel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt egy év alatt – 2014. június és 2015. május között – 14 518 cég ellen indult felszámolási eljárás. A munkanapokat számolva naponta csaknem 60 cég szűnik meg ilyen módon. Ijesztőnek tűnik ez a szám, annak ellenére, hogy az utóbbi hat esztendőben ez volt a legalacsonyabb. A gazdasági válság kezdete (2008) óta egyébként összesen 116 025 gazdasági társaságot számoltak fel – tájékoztat a feketelista.hu.


Az évenkénti adatokat követve megállapítható, hogy 2012-ig folyamatosan növekedett a felszámolt cégek száma, azt követően viszont csökkenő tendenciát mutat. Sajnos, ez nem jelenti, hogy ilyen mértékben javult volna a cégek pénzügyi fegyelme, sokkal inkább a törvényi eljárások változásának következménye – vonja le a következtetéseket Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) elnöke. Korábban ugyanis a kényszer-végelszámolások nagy része felszámolásba ment át, és természetesen így regisztrálták a statisztikák is. Újabban viszont, ha a cégbíróság megállapítja, hogy a társaságnak nincs akkora vagyona,
amely fedezné a felszámolás költségeit, akkor felszámolás helyett, rövid úton, kényszertörlést rendel el.

Felszámolójelölés sorsolással

Megváltozott a felszámolók helyzete: korábban a bíróságok jelölték ki a felszámolót, napjainkban viszont már kizárólag elektronikus úton választják ki őket. Így jobban érvényesül az esélyegyenlőség elve, de vitatható, hogy a kihúzott nyertes nevét újra visszateszik a „kalapba”, és legközelebb megint indulhat a „sorsoláson”. Szerencsés esetben tehát, akár sorozatban is nyerhet, miközben más felszámoló megbízás nélkül marad. Az új szisztémára való áttérés előtt a felszámolóknak új követelmények mellett pályázniuk kellett a minősítés megszerzéséért. A korábban felszámolással foglalkozó 105 cég közül csak hatvannak sikerült a vizsga, ugyanakkor hetven új társaság is bejutott a piacra.

Cégtáblát cserélnek

A feketelista.hu összesítő adatokat szolgáltat a cégalapítások alakulásáról is. E szerint a gazdasági válság kezdete óta, az elmúlt egy évben indult a legkevesebb (26 098) új vállalkozás; a megelőző egy évhez (33 563) képest 32 százalék a csökkenés. Figyelemkeltő adat, hogy 2008 óta összesen 322 903 új vállalkozást jegyeztek be. A csúcs 2012–2013-as időszakban volt, akkor 57 654 új gazdasági szervezet alakult. Az új vállalkozások teljes egészében pótolták a felszámolással, végelszámolással, kényszertörléssel megszűnteket. Jelenleg 584 521 regisztrált gazdasági szervezetet tartanak nyilván, hét év alatt a hazai cégvilág fele kicserélődött.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

Sok esetben azonban egyszerűen cégtábla cseréről van szó; a tulajdonos veszni hagyja csődbe jutott vállalkozását, és más néven, esetleg más nevén, inkább újat alapít. Jogilag ugyan a felszámolással megszűnő cég vezetője személyesen felelős a hátrahagyott tartozásokért, és pénzvagyona vagy bármilyen más ingó- és ingatlan vagyona is végrehajtható, ám mire erre sor kerülne, különböző trükkökkel eltünteti a végrehajtható vagyont, a hitelezők pedig futhatnak a pénzük után.

Hosszadalmas, kétséges

– A tapasztalatok szerint a felszámolás hosszadalmas eljárás, kimenetele, pedig kétséges. Évekig eltarthat, és már az is sikernek számít, ha a követelés öt százaléka megtérül. A cégkapcsolatok építése, új partner kiválasztása esetén hasznos és kifizetődő tehát a körültekintés, meggyőződni arról, kivel állunk szemben – fűzi a fentiekhez Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője. A 14 közhiteles állami adatbázist integráló adatbázisból egyetlen klikkeléssel megállapítható, hogy a kiszemelt cég felszámolás alatt áll-e, vagy folyamatban van-e ellene bármilyen más eljárás. A felelős üzletember több mint félmillió gazdasági szervezet egymilliónyi ügyéről szerezhet információt. Ezek ismeretében megalapozottabb döntést hozhat.

Nőtt a középső régió súlya

A feketelista.hu elemzéséből kiderül, hogy a gazdasági válság kezdete óta alaposan átalakultak az egyes országrészek közötti cégarányok is. Tovább nőtt a közép-magyarországi régió súlya. Az újonnan alapított 322 903 cég 54 százalékát ebben a régióban jegyezték be (128 427-et Budapesten, 47 667-et Pest megyében). A felszámolt 116 025 vállalkozásnak viszont csak 47 százaléka esett erre a körzetre; 43 766 Budapestre, 10 813 Pest megyére.

Az elmúlt esztendőt tekintve – 2014. június és 2015. május között – az országban 80 százalékkal több új vállalkozás indult (26 098), mint amennyit (14 518) felszámolással megszüntettek. Pest megyében a felszámolt 1625 társaság kiesését – több mint kétszer annyi – 3358 újonnan indult pótolta. Az összesítésből kiderül, hogy a legnagyobb cégfluktuáció a gazdaságilag leggyengébb megyékben zajlott le. A legtöbb új céget (925) Hajdú-Bihar megyében jegyezték be, miközben 591-et felszámoltak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 906 új cég lépett a piacra (felszámoltak 599-et), míg Bács-Kiskunban 833 induló ellenében 475 szűnt meg felszámolással. A legkevesebb felszámolást, 107-et Nógrád megyében rendelt el a bíróság, miközben 237 társaságot jegyeztek be. Komárom-Esztergomban 150 cég szűnt meg felszámolással, de helyükre négyszer annyi (615) lépett.

A nagyvárosok közül Budapesten tovább nyílt a megszűnt, illetve alapított cégek közötti olló: 6589 került a felszámoltak sorsára és 11 968 alakult. A vidéki városok körében Debrecenben volt a legnagyobb a cégmozgás: 321 társaság vonult ki felszámolással, és 591 tett ki új cégtáblát. Szegeden a 189 felszámolást 511 cégalapítás ellensúlyozta. Győrben hét év óta az elmúlt esztendőben számolták fel a legkevesebb (175) céget, és több mint kétszer annyit (380) alapítottak. Egyébként valamennyi megyei jogú nagyvárosunkban több új vállalkozást jegyeztek be, mint amennyit felszámolással megszüntettek.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.