Német kamara: a béremelések nem riasztják el a külföldi cégeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövőre az ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak Magyarországon a külföldi cégvezetők, a mérték egyelőre nem befolyásolja a megkérdezettek beruházási terveit, Magyarország még mindig az egyik legvonzóbb befektetési célpont a munkaerőköltség alapján az Európai Unióban – ismertette Dirk Wölfer a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs osztályvezetője a Kienbaum Consultants International tanácsadó céggel a 2018-2019. évi bérezésről közösen készített tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón.

A kamara és a Kienbaum az idén ősszel 20. alkalommal készítette el közös tanulmányát a magyarországi bérezésről, a felmérésben 76 munkakörben tizenhatezer munkavállalóra vonatkozó valós fizetési adatot dolgoztak fel. többségében a DUIHK-tagvállalatai körében.

Dirk Wölfer elmondta, a megkérdezett cégvezetők több mint 20 százaléka a következő 12 hónapban az üzleti fejlődés előtt álló legnagyobb kockázatnak a szakemberhiányt és a munkaköltségeket nevezte.

Dirk Wölfer kiemelte, Magyarországon – az Eurostat adatai szerint – 2012 óta 34,6 százalékkal nőttek a bérek, míg ugyanez az arány Szlovákiában 29,9, Csehországban 26,8 százalék volt, az uniós átlag pedig 11,9 százalék. Ugyanakkor míg Magyarországon 2017-ben a munkaerőköltségek euróban számított értéke óránként 9,1 volt, az unió 28 tagállamának átlaga elérte a 26,8 eurót, Németországban pedig ez az érték a 34 eurót is meghaladta. Mindez azt jelenti, hogy Magyarország a munkaerőköltségek alapján a beruházó cégek számára még mindig az egyik legvonzóbb ország az Európai Unióban – jelentette ki a DUIHK kommunikációs osztályvezetője.

Alfred Berger a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég bécsi bérezési üzletágának vezetője arról számot be, hogy a felmérésbe bevont 56 cégvezető 25 százaléka szerint a rendelkezésre álló munkavállalók képzettségi szintje jó, 40 százalékuk szerint kielégítő. Ugyanakkor 28 százalékuk úgy látja, hogy a munkavállalók képzettsége csupán az elégséges szintet éri el. Éppen ezért nem meglepő, hogy a cégek 63 százaléka szerint jövőre sem csökken a vállalati továbbképzések iránti igény – tette hozzá.

Alfred Berger ismertette az egyes beosztásoknál 2019-ben várható béremelkedéseket is. A megkérdezett munkaadók a szakmunkások, fizikai munkások körében 6,8 százalékos, az alkalmazottaknál 6,4 százalékos, a szakirányú végzettségűeknél pedig 6,1 százalékos béremelésre számítanak. A vezető beosztásban, illetve az ügyvezetőként dolgozóknál pedig a tervezett béremelés 5,7, illetve 5,3 százalék. Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég ország menedzsere a bérek kérdésénél a cafeteria helyzetére hívta fel a figyelmet, ugyanis a szakember úgy látja, hogy a cafeteria rendszer átalakítása miatt még bizonytalanság uralkodik a cégek körében. Komoly kihívást jelent a társaságoknak, hogy a béren kívüli juttatások továbbra is motiváló tényezők maradjanak a munkavállalók számára, de azok biztosítása a cégeknek se jelentsen jelentős adminisztratív költségeket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.