Nyithatnak a teraszok szombaton, elég lesz éjjel 11-re hazaérni Koronavírus
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Valószínűleg pénteken elérhető lesz a 3,5 millió beoltott, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a teraszok este fél 10-ig lehetnek majd nyitva, ahogy az üzletek. Egyúttal este 11 órára módosul a kijárási tilalom kezdete – közölte.
A vendéglátóhelyek újraindulása az első lépés a szabadság visszanyerése felé, és remélhetőleg ezt követően gyorsan tovább lehet lépni, hiszen jelentős mennyiségű oltóanyag érkezik az országba – közölte.
A kormány mindent megtesz a kieső Janssen-vakcinák pótlására, a következő egy hétben egymillió kínai vakcina érkezik, 200 ezer adag orosz első oltás jön, és ütemezetten érkezik a második is. A Pfizerből a jövő héten több mint 300 ezer dózist hoznak – tette hozzá.
(MTI)