OC: akár hatmilliót is érhet a fővárosban egy garázs


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vidéken átlagosan kétmillió forintot ér egy garázs, ugyanezért a fővárosban ennek a többszörösét kell fizetni, akár hatmilliót is érhet egy autótároló – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb felmérésből.

„A január és május közötti időszak értékesítési adatai alapján a budai kerületek prémium zöldövezeti városrészeiben bőven 5 millió forint feletti összeget kérnek egy garázsért” – összegezte az Otthon Centrum adatbázisának garázsokra vonatkozó számait Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, a 4,5-5,5 milliós árszint már tavaly is jellemző volt az új építésű lakásprojektek mélygarázs beállóira, a kiemelt körzetekben pedig akár 6 millió forintot is fizettek egy garázsért.

A járvány megfékezése érdekében bevezetett kormányzati intézkedések a lakások adás-vétele mellett a garázs-tranzakciókra is hatással volt: idén az első öt hónapban jóval kevesebb garázst értékesítettek. Az árak viszont kis mértékben emelkedtek: a pesti oldalon 3-5 millió forint között alakultak, de a felkapottabb, népszerűbb helyeken lévő nagyobb alapterületű garázsokért ennél akár 1-2 millió forinttal is többet adtak. Budán a külső városrészekben idén lényegében maradtak a tavalyi árak (3,4-3,7 millió forint), míg Óbudán ennél magasabb (4,4 millió) volt az átlagár. A budai hegyvidéki zónában ennél is borsosabb összegért (5,4-6 millióért) cseréltek gazdát a garázsok, de a nagyobb alapterületű, tárolóként is használható garázsok esetében már a 7 millió forintos ár sem volt ritka. „Az árak között nagy a szórás, ugyanis a belvárosi újszerű, vagy új építésű mélygarázs beállóhelyek áráért a város peremkerületeiben önálló, zárható garázs-ingatlan vásárolható. De nem csupán az elhelyezkedés, hanem az alapterület is befolyásolja az árat: az önálló ingatlanok ugyanis nem feltétlenül csak a gépkocsi parkolására szolgálnak, hanem raktárként, tároló helységként is funkcionálnak” – magyarázta a nagy különbségeket Soóki-Tóth Gábor, aki elmondta: utóbbi elvárásoknak a 12-13 négyzetméternél nagyobb alapterületű garázsok felelnek meg.

A gépjármű és a háztartási, valamint a sport és szabadidős eszközök tárolása mellett főként a kisvállalkozói körben érezhető igény, hogy a garázsban az anyagok, szerszámok, gépek tárolására is legyen lehetőség.A vidéki árszinttel kapcsolatban az elemzési vezető kiemelte: ott a fővárosinál jóval olcsóbban lehet garázshoz jutni. A kisebb városokban jellemzően 1,5-3 millió, a nagyobbakban pedig 3-5 millió közötti áron érhetők el a gépkocsitárolók.

A garázsok iránti keresletet több tényező befolyásolja. A legfontosabb, hogy mennyire sűrű a környéken a beépítés, illetve milyen a közterületi parkolási lehetőség. Azokban a városrészekben folyamatosan nagy a kereslet, ahol a kialakult városszerkezet miatt a meglévő lakásszámhoz képest kevés a garázshely. Az új építésű projektek esetében viszont leszögezhető, hogy szinte kizárt az alku, listaáron mennek el a lakásokhoz kapcsolt garázsok, beállók.

Kérdés, hogy ezek a tendenciák meddig lesznek érvényesek a piacon, ám erre egyelőre csak óvatos becslések vannak, folytatta Soóki-Tóth Gábor: „A kijárási korlátozások megszűnése után az ingatlanpiac is visszatérhet a korábbi mederbe, de az egyelőre nem látható, hogy a rendkívüli helyzetben kialakult életmódból mi az, ami tartósan megmarad és hosszú távon befolyásolja majd az igényeket. Az viszont már látható, hogy a járvány nyomán ugyan valóban csökkent az ingatlanok iránti kereslet, de a visszaesés volumene nem volt akkora, ami drasztikus szerkezeti átalakulással járt volna” – fogalmazott az Otthon Centrum elemzési vezetője.


Kapcsolódó cikkek

2020. május 4.

Bezuhant az ingatlanpiac áprilisban

Áprilisban 58 százalékkal esett vissza a magyarországi ingatlanpiac az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 5971 ingatlan cserélt gazdát szemben a tavaly azonos időszaki 14 166-tal – közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslését.
2020. május 5.

Fertőzött, de gyorsan meggyógyulhat az ingatlanpiac

A járvány a lakásvásárlás eddig ismert legfontosabb szempontjait is felülírhatja, a választáskor mostantól döntő lehet, hogy az új ingatlan beosztása mennyire támogatja az otthoni munkavégzést. A kényszer-értékesítések az ingatlanárakra negatívan hatnak, de ilyen egyelőre nem érzékelhető, ugyanakkor idén már kevesebb új lakás épül, derült ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből.