Október 1-jén kezdődik a 70 milliárd forint keretösszegű felnőttképzési pályázat első szakasza


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A technológiai fejlődés miatt gyorsan változó munkaerőpiaci igényekkel indokolta a felnőttképzési támogatás meghirdetését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

György László közölte, hogy a támogatás október 1-jén kezdődő első szakaszának 15 milliárd forintos keretösszegét a pályázói igények alapján emelhetik, vagy szükség esetén korábban kezdik a második szakaszt. Hangsúlyozta egyúttal, hogy az állami hozzájárulás nem ingyenpénz, a jelentkező vállalkozásoknak legalább 1 évig tovább kell foglalkoztatniuk a képzésben résztvevő alkalmazottakat, fizetésüket pedig a minimálbér emelésénél nagyobb mértékben kell bővíteni.

Az államtitkár ismertette, hogy a szakképzési centrumok, felnőttképzők képzésekei mellett a vállalatok saját képzésein is támogatja a részvételt a kormány, de ellenőrzi, hogy az ott megszerezhető tudás valóban javítja-e munkavállalók képességeit.

Pályázati forrást az általános szakmai képességek javítása mellett kompetenciaképzésekre, az informatikai képességek fejlesztésére, és nyelvi képzésekre lehet igényelni. György László júniusban jelentette be, hogy a kormány összesen 70 milliárd forintos keretösszeggel felnőttképzési támogatást hirdet meg. A legnagyobb arányú, 70 százalékos hozzájárulást az 50 fősnél kisebb vállalkozások kaphatják, a nagyobb cégek 60 és 50 százalékos támogatási arányra jelentkezhetnek. A pályázat részletei a vali.hu vállakozói információs portálon olvashatók.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 14.

Felnőttképzésben részvevők is igényelhetik a Diákhitel Pluszt

A felsőoktatási hallgatók mellett a 18-55 éves, felnőttképzésben részt vevők is igényelhetik a májustól elérhető, szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2021. január 6.

Csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben

A szabályozás további jelentős egyszerűsítése azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb időt vegyen igénybe a képzésekkel kapcsolatos adminisztráció – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).