Cégvilág

2019. augusztus 6.

Ismét felpörög az ingatlanpiac?

Júliusban megugrott az ingatlanok adásvételének száma júniushoz képest; még nem tudni, trendfordulóról van-e szó.

2019. augusztus 2.

Jogszabály-módosítás: kötelező levizsgáztatni a permetező gépeket

A jövőben kötelező lesz a permetező gépek műszaki állapotának időszakos felülvizsgálata, a cél az, hogy három éven belül minden eszköz bekerüljön a nyilvántartásba, és átessen egyszer a felülvizsgálaton – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Jobban fogynak a ruhák és gyógyszerek
2019. augusztus 2.

Jobban fogynak a ruhák és gyógyszerek

Júniusban a nyers adat szerint 4,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2019. augusztus 2.

Nőtt a Mol nyeresége

Csökkent az olajár és a finomítói árrés, az eredmény mégis nőtt – derült ki Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatójának szavaiból.

2019. augusztus 1.

Egyre jobban fogynak az új autók

Júliusban 15 284 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az év első hét hónapban 89 830 új gépkocsit adtak el, ami 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest- közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.

Varga: a magyar gazdaságnak felzárkózási pályán kell maradnia
2019. augusztus 1.

Varga: a magyar gazdaságnak felzárkózási pályán kell maradnia

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság felzárkózási pályán maradjon, azaz a gazdaság növekedése mindig meghaladja az Európai Unió átlagos növekedését – jelentette ki a pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson csütörtökön.

2019. augusztus 1.

Fölvásárlásokkal hízik a szallas.hu

A Szallas.hu felvásárolta a kedvezményes utazásokat kínáló Maiutazás.hu csoportot és a külföldi utazásokban erős Utazok.hu Kft.-t, a tranzakciónak köszönhetően a külföldi utazási tevékenység bővítése mellett élménycsomagok értékesítésével is kiegészül a szállásfoglaló portál kínálata – közölte a Szallas.hu.

Kompenzációt fizet utasainak a Wizz Air
2019. július 31.

Kompenzációt fizet utasainak a Wizz Air

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy 250 millió forint kompenzációban részesülnek – közölte a GVH. Emellett a díjkülönbözetet is megkapják azok, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára.  

2019. július 31.

Kevesebb új lakás épült

Az első félévében 6472 új lakás épült, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Budapesten 8,6 százalékkal, a kisebb városokban 7,8 százalékkal kevesebb lakás épült. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 227 volt, 0,9 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A megyei jogú városokban 10 százalékkal, a községekben 4,3 százalékkal több lakást vettek használatba, mint a múlt év első felében – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

GKI: folytatódik a lakásárak ütemes emelkedése
2019. július 31.

GKI: folytatódik a lakásárak ütemes emelkedése

Folytatódik a lakásárak ütemes emelkedése, országos átlagban 4-5 százalékos, az új építésű lakásoknál 4-7 százalékos, a pesti belvárosban ugyanakkor akár 10 százalékos áremelkedésre is lehet számítani a következő egy évben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérése szerint.

2019. július 29.

Drágul a gázolaj szerdán

A Mol szerdán 3 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát literenként, a 95-ös benzin ára nem változik – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.  

2019. július 29.

EY: A magyarok a legnyitottabbak a digitális technológiákra a régióban

A magyar lakosok készültek fel leginkább az új technológiai megoldások felhasználására a kelet-közép-európai régióban – derül ki az EY 3600 fő megkérdezésével készült kutatásából. Ma már érintős bankkártyával fizetnek itthon a legtöbben, a következő években pedig szívesen követnék egyetlen alkalmazáson keresztül különféle bankszámláik aktivitásait. A válaszadókat kedvezőbb árazással, rugalmas ügyintézéssel és minél jobb online felhasználói élménnyel lehetne elcsábítani jelenlegi pénzintézetüktől.

2019. július 29.

Nagyobb növekedést vár a GKI

Legfrissebb előrejelzésében ismét javította a GKI Gazdaságkutató az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 4 százalékról 4,3 százalékosra.

Juncker: nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés
2019. július 26.

Juncker: nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt csütörtök este Boris Johnson új brit kormányfővel, és arra figyelmeztette, hogy semmiképp nem tárgyalható újra az Egyesült Királyság európai uniós kiválási feltételrendszeréről megkötött szerződés.

2019. július 26.

Tartósan gyengül az üzleti bizalom

Hét hónapja folyamatosan romlik az üzleti szféra bizalmi indexe; az ágazatok közül egyedül az építőipar mondható érdemben optimistának. Az InfoTandem infografikája.

Johnson: októberben mindenképpen lesz Brexit
2019. július 25.

Johnson: októberben mindenképpen lesz Brexit

Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) október 31-i határnapján kilép az Európai Unióból, mégpedig új, a jelenleginél jobb megállapodással – jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán.

2019. július 25.

Mabisz: egyre többen kötnek biztosítást

Már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.