Cégvilág

Ingyenes megrendeléskereső az építőipar szereplőinek

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 27.
Rovat:

Építési Piactér néven ingyenes megrendeléskereső indult. Az építési vállalkozók mostantól ezen az új internetes felületen tájékozódhatnak az 1800 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósuló építési beruházásokról, az ágazat szereplői számára kiírt közbeszerzésekről, megrendelésekről.

Pénzügyi lehetőségek a kisebbeknek

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 25.
Rovat:

Jövő csütörtökön Budapesten tartják az “”EU pénzügyi nap kis- és középvállalatoknak”” elnevezésű rendezvénysorozatának következő állomását. Az Európai Bizottság célja, hogy ezeken a napokon a nemzeti pénzügyi közvetítőkkel közösen tájékoztatást adjon a kkv-k számára elérhető uniós finanszírozási eszközökről és felhívja a figyelmet a különböző finanszírozási forrásokra, illetve lehetőséget biztosítson az innovatív kkv-k pénzhez jutását elősegítő tapasztalatok megosztására.

Adó- és kamatcsökkentést szorgalmaz a Fidesz

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 21.
Rovat:

Európai megoldást javasol a Fidesz a gazdasági növekedés beindításához. A legnagyobb ellenzéki párt szerint adócsökkentéssel és a kamatok mérséklésével azonnal dinamizálni lehetne a magyar gazdaságot. A kormány a Fidesz szerint a szocialista utat választotta, ami egyet jelent a megszorításokkal és a gazdasági hanyatlással.

Figyelemmel kíséri az APEH a cégvezetőket

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 18.
Rovat:

Az APEH a feketegazdaság elleni határozott fellépés jegyében kiemelt figyelmet fordít az újonnan alakuló és a felszámolás, vagy cégbírósági törlés alatt álló vállalkozások ellenőrzésére. Idén a hivatal a kockázatelemzéssel kiválasztott társaságok több mint hét százalékánál kezdeményezett adószám-felfüggesztést.

Új beruházási és gazdasági programok indulnak

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 18.
Rovat:

Egy 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő programot, egy ehhez kapcsolódó 2000 milliárdos beruházási programot és egy új, kisvállalkozói munkahelyteremtő- és megőrző programot jelentett be a gazdasági csúcson Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Kis szervezet kontra nagyvállalat

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 13.
Rovat:

A kis- és középvállalatoknál (kkv) szívesebben dolgoznak a magyarok, mint egy nagyobb cégnél. Legalábbis a hazai kkv-knál tízből közel hat munkavállaló elkötelezett a munkahelye iránt, míg a nagyvállalatoknál még a dolgozók fele sem érzi úgy, hogy mindent megtenne cége sikere érdekében. A Világgazdaság–Hewitt 2008-as Legjobb Munkahely Felméréséből az is kiderült, hogy elégedettség tekintetében még nagyobb a különbség: a kkv-k alkalmazottainak majdnem kétharmada elégedett a foglalkoztatójával, a nagyvállalatoknál alig több mint minden második munkatárs érzi ugyanígy. Hogy mi lehet ennek hátterében?

Kóka eltörölné a minimálbért

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 12.
Rovat:

Kóka János megadóztatná a minimálbért, sőt lehetőleg el is törölné, a vagyont viszont megadóztatná. Igaz, a vagyonba sem a műkincseket, sem például a helikoptereket nem érti bele, beleérti viszont a 10 millió forint fölötti értékű lakásokat. Plafontörvényt, az euró 2012-es bevezetését, állami takarékosságot akar Kóka, ám az nem világos, megszavazná-e a költségvetést. Kókának van ötlete az olcsó vállalkozói hitelek forrására is.

Hogyan lesz 288 milliárdból 811 milliárd?

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 12.
Rovat:

A kis- és középvállalkozások támogatására október elején bejelentett, hatásában 811 milliárd forint vállalkozásélénkítési csomag alapja 288 milliárd forintot kitevő uniós fejlesztési forrás – mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

Adótrükkök a válságban

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 10.
Rovat:

Milyen adózási tényezőkkel kell számolniuk a vállalkozásoknak a válságban? A Deloitte segítségével összegyűjtöttük a társasági adó, a szolidaritási adó és az áfa adótervezési lehetőségeit.

A bajjal együtt nő az adóhatóság szigora is

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 7.
Rovat:

A vállalkozások manapság legkevésbé az adózási ügyeikkel törődnek. Fontosabb most a túlélés, az üzemi eredmény tartása. Szakértők szerint a büdzsé bevételi kényszere miatt érdemes felkészülni az adóhatósági eljárások szigorodására.

Nem konkrétan, hanem hatásában ezermilliárdos a válságcsomag

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. november 5.
Rovat:

Ezermilliárd forintnál tart a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő csomagja. Ennek közel fele konkrét uniós forrás, a többi hitelek, garanciák, kezességvállalás, az élő munka és a kamatok terheinek csökkentése következtében jut el a cégekhez. A program a már ismert intézkedések újracsomagolása, kiegészítése.

Uniós mankó a kkv-knak

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. október 31.
Rovat:

A jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon fontos, hogy a családok millióinak megélhetést nyújtó kisvállalkozói szektor megkapja a politika támogatását – mondta vitaindító előadásában Herczog Edit európai parlamenti képviselő az általa összehívott, a kis- és közepes vállalkozások helyzetét megvitató kerekasztal-beszélgetésen az Európai Parlamentben.

Tőke unió program kisvállalkozásoknak

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. október 31.
Rovat:

Tőke unió program néven a különböző finanszírozási formák, a tőke és a hitel egymásra épülését, egymást erősítő hatását, végső soron pedig az EU-s források hatékony lehívását elősegítő egyablakos pénzügyi szolgáltatást indít a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., az MKIK, valamint a VOSZ által tulajdonolt KA-VOSZ Zrt.

A kkv-k exportját segítenék

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. október 27.
Rovat:

A külgazdasági kerekasztal intézményének a fenntartását, rendezvényeinek folytatását, rendszerességük, témaköreik, kompetenciáik meghatározását is tartalmazza az a javaslatcsomag, amelyet ez év tavaszán a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) kezdeményezésére útjára indított tanácskozássorozat lezárultával dolgoztak ki a résztvevők. Ezenkívül még számos javaslatot tartalmaz a csomag, amelyet a tervek szerint hamarosan a kormány elé terjeszt a gazdasági tárca.

Nem kell már az SZJ-szám a számlára

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. október 22.
Rovat:

Egymás után hallom a könyvelőktől illetve a megbízóimtól, hogy visszaküldi a vevő a kibocsátott számlájukat, mert nincs rajta a vámtarifaszám (vtsz) vagy szolgáltatások esetében az SZJ szám.

Nem lesz TEÁOR a cégjegyzékben

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. október 20.
Rovat:

Hosszas huzavona után megoldódhat a tevékenységi körök besorolásával kapcsolatos problémák egy része. A cégjegyzékből törölnék a TEÁOR kódokat, az adóhatóságnál ellenben továbbra is megmarad a jelenlegi rendszer. Az átkódolást a jövő évben esedékes adóbevallás keretében kell majd bejelenteni.