Cégvilág

2017. október 25.

Kevesebb profit maradhat a kkv-knál

A korábbiakhoz képest magasabb, 8,6%-os árbevétel-, de szerényebb, 4,5%-os profitnövekedéssel terveznek a hazai cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Pénzügyeik következő egy évi alakulását tekintve a kisvállalkozások a legoptimistábbak. 

2017. október 24.

Maradt az alapkamat

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

2017. október 20.

Egyre több a bankkártya-elfogadóhely

Rendkívül sikeres a tavaly indított bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben a 2017. december 31-ig vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A most meghirdetett újabb 30 ezer terminállal a közeljövőben az online pénztárgépekhez viszonyított lefedettség megközelíti majd a 80 százalékot. Az újabb elfogadóhelyek telepítésének költségvetési forrását a kormány már korábban biztosította – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2017. október 20.

Átalakul az adatvédelem – minden a GDPR-ról

2018 május 25-től hatályba lép az Európai Unió egységes adatvédelmi rendelete, amelyet magyar viszonylatban kiegészít az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény. Jelentősen szigorodnak a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvárások.

2017. október 19.

Gond van a magyar gépjárműadóval

A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás – ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

2017. október 13.

Főleg az építőipar pörgött az első félévben

Nemzetközi viszonylatban az első félévi 3,6 százalékos magyar GDP-bővülés jónak számít. A meghatározó súlyú ipar valamivel e fölött teljesített, kiugró növekedést azonban csak az építőipar tudott produkálni. Az InfoTandem infografikája.

2017. október 12.

Az ipari termelés újra száguld

Augusztusban az ipari termelés 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi szerény, 0,2 százalékos emelkedés után. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 5,5 százalékkal nőtt – erősítette meg második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2017. október 11.

Minden harmadik kkv létszámbővítésre készül

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll. A javulás hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek, míg a pénzügyeket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a következő egy évben. A bizalom a mikrovállalkozások kivételével mérettől és ágazattól függetlenül a pozitív tartományban van.

2017. október 10.

Lassult az infláció

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ilyenkor, az előző havi 2,6 százalék után. Augusztushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2017. október 10.

Olcsóbb lesz a gázolaj

Szerdán csökkenti majd a gázolaj árát a Mol, a benzin azonban nem lesz olcsóbb.

2017. október 9.

Felpörgött a jelzáloghitelezés

A K&H Bank szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága az év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot – mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója.

2017. október 4.

Drágult a gázolaj

 A benzin átlagára 349 forint maradt, a gázolaj átlagára 363 forintra nőtt.