Cégvilág

2015. április 30.

Így lesznek nyitva a boltok hétvégén

Az új szabályok szerint tarthatnak nyitva az üzletek az ünnepi hétvégén – hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) csütörtöki közleményében.

2015. április 30.

Varga rászáll az Uberre

A nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy az NGM rendezni kívánja az Uber hazai megjelenése után kialakult állapotokat a taxiszolgáltatások piacán – írja az Index.

2015. április 28.

Több üzlet lesz zárva vasárnap

Az Országgyűlés kedden elfogadta az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának világörökségi területekre való kiterjesztését; ezzel együtt arról is döntöttek a képviselők, hogy a többi napon reggel hat helyett fél ötkor kinyithatnak a boltok.
 

2015. április 28.

Már nyugaton is hanyatlik a fizetési morál

Második éve csökken a halasztott fizetés népszerűsége a nyugat-európai cégek körében, de ezzel párhuzamosan nőtt a fizetési határidő és az átlagos fizetési késedelem is, ami növekvő üzleti kockázatot jelent – írja az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2015-ös kiadása. A cég lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint a megkérdezett vállalkozások költségeik kordában tartását látják a legnagyobb kihívásnak és csak ezután következik a kereslet csökkenése.

2015. április 27.

Szerdától drágul a benzin

Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik.

2015. április 24.

Megint nő a benzinár

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.

2015. április 22.

Drágult az üzemanyag

Emelte bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol.

2015. április 21.

Tovább csökkent az alapkamat

Szerdától a jegybank irányadó kamata 1,80 százalékos. A Monetáris Tanács közleménye további kamatcsökkentést valószínűsít.

2015. április 21.

GVH: kartellgyanú a nagy hipereknél

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.

2015. április 17.

Emelkedett az üzemanyagár

A 95-ös benzin nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal, a gázolajét 4 forinttal emelte a Mol.

2015. április 16.

A vendéglátás a legkockázatosabb szektor

A vendéglátás már stabilan átvette az építőipar helyét a legkockázatosabb iparágak hazai listáján a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint.

2015. április 15.

Enyhén csökkent a benzinár

A 95-ös benzin nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol, a gázolajé nem változott.

2015. április 10.

Pörög a turizmus

A szálláshelyek vendégforgalma 10,2 százalékkal nőtt a januári 8,9 százalékos emelkedés után.

2015. április 9.

Versenytilalom vagy titoktartás?

A munkaviszonyoknál gyakran találkozhatunk azzal, hogy a munkáltatók vegyítik a munkaszerződésekben a munkavállalói titoktartás, illetve a versenytilalmi vagy korlátozó rendelkezések egyes elemeit. Csak az anyagi oldalra fókuszálva és nagyon kisarkítva a kérdést, elmondható: az egyikért biztosan fizetni kell, hogy érvényes kikötés legyen, a másikért pedig fizetni lehet, de nem biztos, hogy érdemes, mert egyéb módon is kötelező érvényű a munkavállaló számára, és nem csak közvetlenül munkajogi szabályok alapján. Hogy melyikre mi is vonatkozik, írásunkban ennek a gyakorlatias szempontú megválaszolására vállalkozunk.

2015. április 3.

Csökkent a gázolaj ára

A gázolaj nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal csökkentette pénteken a Mol., a 95-ös benziné nem változott.