Cégvilág

2013. április 18.

Kisebb a feketegazdaság

A feltételezett 25-30 százalék helyett 17 százalék a feketegazdaság aránya – áll az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének tanulmányában. A nagyvárosokban és a legszegényebb körzetekben kevés a feketejövedelem, az illegális gazdaság különösen a vidéki átlagjövedelmet elérő kistérségekben virágzik. Bács-Kiskun megye az adócsalás melegágya.

2013. április 17.

Átfogó bankreform jön az EU-ban

Ütésállóbb lesz az Európai Unió bankszektora az új szabályoknak köszönhetően, amelyeket kedden fogadott el az Európai Parlament. Korlátozzák a banki üzletkötők kockázatvállalási hajlandóságát, a bankvezetők bónuszait, szigorúbb tőkekövetelményeket vezetnek be, és megerősítik a bankfelügyeletet. Az új szabályozás a Miniszterek Tanácsának formális jóváhagyása után várhatóan 2014. január elsején lép életbe.

2013. április 17.

Sok cég hajlamos a korrupcióra

A magyarországi vállalatok csekély része foglalkozik rendszerszinten a visszaélésekből fakadó kockázatok megelőzésével, s ők is elsősorban „papíron”; a vállalati pályáztatás és beszerzés terén sok esetben egyszemélyes döntések születnek, ami a megfelelő kontroll hiányában nagy kockázatot jelent – derül ki az Ernst & Young (E&Y) friss kutatásából.

2013. április 17.

Még olcsóbb lesz a tankolás

Bruttó 6-6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol.

2013. április 17.

Májusi üzemanyagárakat közölt a NAV

A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 438 forinttal, a gázolaj 438 forinttal, a keverék 469 forinttal, az autógáz pedig 272 forinttal számolható el május 1. és május 31. között.

2013. április 16.

Új támogatást kapnak a K+F projektek

Az Új Széchenyi Terv keretében újra kiírták és április 15-től az ország egész területén pályázható a „K+F+I Ernyőprojektek támogatása” című pályázati konstrukció (ERNYO_13) – hívja fel a figyelmet a PwC.

2013. április 15.

A cégek beletörődnek az adóbírságba

Kockázatos a NAV a cég által jogszerűtlennek tartott döntéseit elfogadni, pedig a cégek nagy többsége ezt teszi – írja elemzésében a Deloitte. A tanácsadó cég szerint a bíróságok iránti bizalmatlanság egyre kevésbé indokolt.

2013. április 15.

Olcsóbb lesz a tankolás

Bruttó 8-8 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol.

2013. április 15.

Feltámadt az építőipar

Az építőipar termelése 7,2 százalékkal nőtt februárban. A hó végi szerződésállomány is bizakodásra ad okot.

2013. április 15.

Nagyon kevés cég alakult

Az első negyedévben töredékére esett az újonnan alapított cégek száma, aminek leginkább adminisztratív okai vannak – írja a Napi Gazdaság.

2013. április 12.

Gyenge évkezdet a vidéki szállodákban

Míg a budapesti szállodák kihasználtsága és szobaárai mérsékelten emelkedtek az első negyedévben, vidéken a kihasználtság és az ár egyaránt csökkent – közölte a Magyar Hotel Monitor pénteken.

2013. április 12.

Biztonságosabb lesz a közraktárak működése

Átláthatóbbá tenné a kormány a közraktárak működését egy törvénymódosítási javaslattal, amely bevezetné az elektronikus vagyonvédelmi rendszer alkalmazását és a letett áruk megőrzése és minőségének biztosítása érdekében bevezetné a közraktározási biztosítékot.

2013. április 12.

Szigorítja a kormány a fémkereskedelmet

A kormány javaslata szerint a kereskedők csak külön igazolással vásárolhatnák meg a fémet, magánszemély legfeljebb 3 köbmétert birtokolhat egyszerre ás nőne a bírság összege is. A lépéstől az illegális fémkereskedelem és közvetve a kábellopások visszaszorítását várják.

2013. április 12.

Regionális szakadék a lakáspiacon

A hazai lakáspiac 2012-ben sem tudott új lendületet venni, a forgalom és az átlagár egyaránt csökkent. Az InfoTandem heti infografikája azt is megmutatja, hogy a tranzakciók értékei között hatalmas eltérések mutatkoznak az ország különböző fejlettségű régiói között.

2013. április 11.

Optimistábbak a kkv-k, mint egy éve

Javult a hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőinek várakozása, a K&H kkv bizalmi index 2013 első negyedévi értéke 9 ponttal mínusz 26 pontra emelkedett a megelőző negyedéviről – közölte a K&H Bank.

2013. április 11.

Vitatkoztunk a jogalkotóval – 20 éves a Jogtár

Hogyan befolyásolták a vásárlói igények a termékfejlesztést? Mi a különbség a kisvállalati és a multicégek kultúrája között? Hogyan vitatkoztak a Jogtár készítői a jogalkotókkal? Hogy kell szablyosan viselni a barett sapkát? Mindezekre a kérdésekre válaszol dr. Jablonszky László kiadói igazgató a Jogtár 20 éves születésnapja alkalmából készített interjú második részében.

2013. április 10.

A svéd órabérek a legmagasabbak az EU-ban

A svéd órabérek a legmagasabbak, a bolgárok pedig a legalacsonyabbak az EU-ban. A svéd gazdaság ettől még versenyképes, és gyorsan nő a termelékenység is.

2013. április 10.

Olcsóbban tankolhatunk

Öt forinttal csökkenti a benzin és a gázolaj literenkénti árát pénteken a Mol.

2013. április 10.

A fogyasztás visszaesése bünteti a cégeket

A belső kereslettől függő ágazatokban tovább nőtt a cégbedőlések száma – derül ki a Bisnode elemzéséből. A gazdaság szerkezete viszont ettől stabilabb lesz.

2013. április 10.

Eddig nem szabályozott szerződések az új Ptk.-ban

A jövő március közepén hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) meghatározza a faktoring- és a lízing szerződés fogalmát is, és mindkettő bekerül a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.