Cégvilág

2024. március 5.

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben javarészt kötelező munkarend lett, mára pedig egyre inkább a modern munkavégzés szimbólumává vált hazánkban is. Mégis, míg az EU-ban átlagosan 22 százalék dolgozik otthonról vagy hibrid munkakörülmények között, itthon ez az arány mindössze tíz százalék.

2024. március 5.

2023 negyedik negyedévében a gazdaság teljesítménye változatlan volt

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye szintén nem változott – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 5.

Idéntől plusz egy hónap van a gépjárműadó befizetésére

Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

2024. március 4.

Lakásbiztosítási kampány – az első napokban három biztosító vitte az új biztosítások több mint felét

A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 35 400 forint volt, ami 27 százalékkal alacsonyabb, mint a tavaly közvetített szerződések 48 700 forintos átlagos éves díja – közölte a független biztosításközvetítő társaság hétfőn.

2024. március 4.

Tolódik a Novis Biztosító felszámolása, az ügyfeleknek mérlegelni kell helyzetüket

Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét csaknem háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást, és a mintegy hétezer magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat. A mostani bizonytalan helyzetben érdemes az ügyfeleknek alaposan megfontolniuk a szerződésükkel kapcsolatos döntéseiket – hívta fel a figyelmet a jegybank hétfői közleményében.

2024. március 4.

Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Online csalókra figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ): a csalók az Anydesk nevű programot próbálják meg letöltetni, hogy teljes hozzáférést kapjanak az áldozatok számítógépéhez, mobiltelefonjához.

2024. március 1.

Élénkül az ingatlanpiac

Februárban bővült a kínálat az eladó lakóingatlanok piacán havi és éves összevetésben, miközben a kereslet is jelentősen nőtt – közölte saját adatai alapján az ingatlan.com.

2024. március 1.

Derűlátóbbak a cégvezetők

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 52,2 pontra javult a januári 50,1 pontos értékről; februárban a válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt bővülésről számoltak be – közölte pénteken a Magyar logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

2024. március 1.

Az uniós energiapiac manipulációval szembeni védelmét erősítené az EP

Az Európai Parlament elfogadta a nagykereskedelmi energiapiacon folytatott piaci manipulációval szembeni fellépésről szóló REMIT-rendelet módosítását, egyebek mellett hatékonyabb védelmet biztosítva az európai háztartások és vállalkozások számára energiaszámláik védelmében a rövid távú piaci áringadozásokkal szemben – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

2024. február 29.

OCS: Az energiahatékonyság növeli az ingatlan árát

Egyelőre nem látni pontosan, hogy a korábbinál szigorúbb feltételekkel beszerezhető energetikai tanúsítvány mekkora hatással lesz a későbbiekben az ingatlan értékekre és értékesíthetőségére, de az már most kiderült: a hőveszteségi mutató beépült az árba – jelentette ki Tóth Csaba, az Otthon Centrum Holding Investment Solutions (OCS) üzletágigazgatója az OCS legfrissebb felmérése, az Energetikai Iránytű kapcsán.

2024. február 29.

Átadták az Év Befektetője díjakat

Kilenc kategóriában adták át a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismerését, az Év Befektetője díjakat a 2023-ban legkiemelkedőbb teljesítményt elérő külföldi és magyar vállalatoknak szerdán a Szépművészeti Múzeumban.

2024. február 29.

Növekvő árbevétel mellett csökkent a Duna House adózott eredménye tavaly

A Duna House csoport 32,837 milliárd forint konszolidált, nettó árbevételt ért el 2023-ban, 9 százalékkal többet, mint 2022-ben, adózott eredménye 2,717 milliárd forint volt, ami 8 százalékkal maradt el az előző évitől – közölte az ingatlanközvetítő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

2024. február 28.

Opten: hatéves mélyponton a cégalapítási kedv

Egyre kevesebb a járvány miatt áthúzódó cégmegszűnési eljárások aránya, a gazdaság állapotát már jobban tükrözi a cégtrend. Az alapítási kedv hatéves mélyponton. Az új cégbírósági eljárásokban a végelszámolások a meghatározóak, közel a felét fedik le annak.

2024. február 28.

EY: Világszerte tartanak az emberek az energiaárak emelkedésétől

A fogyasztók kétharmada tudja, hogy miként állhatna át zöld energiára, csak éppen nem akar több pénzt vagy időt szánni erre – mutat rá az EY 21 piacon, többek között Spanyolországban, Németországban és Lengyelországban, összesen közel 100 000 lakossági energiafogyasztó bevonásával készült kutatása. A megkérdezettek döntő többsége már egy 10 százalékos áramáremelést sem tudna kifizetni.

2024. február 28.

Megoszlik a felsővezetők véleménye a mesterséges intelligenciáról

Február elején hozta nyilvánosságra a Randstad a „HR Trends 2024” kutatás első részleteit. A több mint 350, különböző iparágakban működő hazai vállalat felsővezetőinek megkérdezésével zajlott kutatásból kinyert adatok révén többek között betekintést nyerhettünk a vállalati szektor üzleti kilátásaiba, HR kihívásaikba, létszámbővítési, béremelési és otthoni munkavégzéssel kapcsolatos terveikbe, információt kaphattunk az általuk nyújtott juttatásokról. Ezeken felül a kutatásban az AI is terítékre került: a magyarországi vállalatok felsővezetőinek mesterséges intelligenciával kapcsolatos attitűdjeit is megvizsgálták. A felmérés eredményei a 2023-as harmadik negyedévi „Workmonitor Pulse Survey” eredményeivel együtt izgalmas képet rajzolnak ki az AI és a munka világának kapcsolatáról. A Randstad „HR Trends 2024” kutatásában részt vevő cégek közel felének (46%) nincs letisztult álláspontja a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban, de kb. ugyanennyien (47%) vannak azok is, akik nyitottak a használatára. A válaszadók 19%-a kimondottan támogatja az AI használatát és széles körben tervezi annak kiterjesztését, illetve a kutatásban részt vevők további 28%-a is nyitott az AI használatára bizonyos területeken. A vállalatok csupán 7%-a nyilatkozott úgy, nem tervezik a mesterséges intelligencia használatát a jövőben. A válaszadók leginkább az adminisztráció területén (58%) látják az AI használhatóságát, de…