Optimisták a cégvezetők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 54,0 pont volt a decemberi 54,3 pont után – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Tavaly a trend végig kedvező képet mutatott, és ez folytatódik 2019 elején is. Az ütem enyhén lassult, de az év végi értékekhez közel áll. A 2019 januári index a hatodik legmagasabb januári érték 1995 óta.

A január átlag alatti hónap volt a korábbi években – az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,6, a januároké pedig 52,3. Az elmúlt három évben a januári átlag magasabb volt (55,8), leginkább az elmúlt év értékének köszönhetően, de az idei érték így is átlag feletti januári értéknek tekinthető 1995 óta.

A felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt decemberhez képest, a változások mértéke két esetben haladta meg a 4 százalékpontot.

A foglalkoztatottsági index értéke 50,0 pont fölött maradt ebben a hónapban. A 2018-as év értékei minden hónapban növekedést mutattak májusig, majd rövid csökkenés jött, ami 2018 júliusban ért véget.

A termelési mennyiség indexe a decemberi értékhez képest nőtt, 50,0 pont felett maradt, ami a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve. A mostani érték átlagos, 1995 óta kilencszer volt magasabb az index értéke januárban.

Az adatok szerint a külpiaci mutatók közül az importindex értéke nőtt decemberhez képest, és továbbra is 50,0 pont fölött maradt. A szezonális kiigazításnak köszönhetően negyvenhárom hónapja folyamatosan jelzi az import mennyiségének növekedését az előző hónaphoz képest. Az exportindex esetében hasonló folyamatról lehet beszélni, az index értéke ez esetben emelkedett az előző hónaphoz képest, és 50,0 pont fölött maradva jelzi az export mennyiségének enyhébb ütemű bővülését. Az elmúlt négy év 2014 december és 2015 július kivételével növekedést hozott – írja az MLBKT.

Az index 100 feldolgozóipari vállalat beszerzésért felelős vezetői körében havi rendszerességgel végzett kérdőíves információgyűjtésen alapul. 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 százalék alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.