Orbán Viktor: szombaton döntenek a hitelmoratóriumról Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormányfő elmondta: a napi megbetegedések száma várhatóan meghaladja majd az ezer főt, októberben kezdődik az iskolai testhőmérséklet-mérés, szombaton döntenek, mi lesz mi lesz január 1. után a moratóriummal.

Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Amerikai vakcina érkezhet

A járvány második hullámáról szólva a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy „nem lesz egy jó hangulatú őszünk”, az a védekezésről szól majd, és a napi megbetegedések száma várhatóan meg fogja haladni az ezret.

Szerinte a fiataloknak is többet kell törődniük a betegség kérdésével, nehogy ők legyenek azok, akik megfertőzik a szüleiket, nagyszüleiket. Az idősek érdekében kell a leginkább betartani a szabályokat – jelentette ki.

Az iskolai testhőmérséklet-mérésről elmondta: az eszközöket megrendelték, október 1-jétől mindenhol lesz elegendő lázmérő. Jelezte: az alsó tagozatosok szülei a hőmérőzés helyszínére bekísérhetik a gyermeküket, és ha kiderül, hogy baj van, haza tudják vinni.

Amíg nincs vakcina, védekezni kell – mutatott rá, megjegyezve: Donald Trump amerikai elnök legutóbbi beszélgetésükön azzal biztatta őt, október végére vagy legkésőbb év végére lesz amerikai vakcina, és ebből jut majd Magyarországnak is, „de ezt majd akkor hisszük el, ha ez be is következik”. A kormány minden kutatást figyel, európai kutatásban részt is vesz Magyarország, és döntöttek is arról, hogy ehhez több mint kétmilliárd forint pótlólagos hozzájárulást biztosítanak – tudatta.

Munkaerőhiány is jöhet

Szombat reggel dönt a gazdasági operatív törzs a hitelmoratórium kérdésében, amelynek ma az a lényege, hogy a családok és a vállalkozások a korábban felvett hiteleik törlesztésétől az év végéig eltekinthetnek. Szombaton arról kell határozni, mi lesz január 1. után, folytatódjon-e, illetve mely részeiben folytatódjon a hitelmoratórium.

A gazdasági adatokról szólva kiemelte: míg januárban 4 millió 458 ezren dolgoztak az országban, addig augusztusban ez a szám 4 millió 513 ezer volt. Az áprilisi mélyponthoz képest augusztusban 144 ezerrel többen dolgoztak, így bármennyire is meglepő, ismét munkaerőhiányra kell felkészülni.

Speciális budapesti problémaként említette, hogy a fővárosi turizmus üzleti modellje szinte kizárólag külföldiekre épül. Ezért arra biztatta az érintetteket – köztük az önkormányzatot -, hogy váltsanak, különben a szektorban dolgozó budapestieknek nem lesz munkahelyük ebben az ágazatban. Arra számít egyébként, hogy 2021-ben is a belföldi vidéki turizmus száguldani fog, a külföldiekre alapozott budapesti turizmus viszont szenvedni fog, ezért kell egy speciális program a fővárosra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 15.

A fizetési moratórium folytatását tervezik

A fizetési moratórium lejárta után a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, célzott, átmeneti és átlátható megoldást javasolt Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Portfólió keddi hitelezési konferenciáján.
2020. április 6.

A legfontosabb tudnivalók a fizetési moratóriumról

Március 19-én lépett hatályba a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III.18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet), amely a hitel-, kölcsön-, illetve pénzügyi lízingszerződések adósainak igyekszik segítséget nyújtani új szabályaival. A Rendelet egyes részletszabályait tartalmazza a 2020. március 25-én hatályba lépett 62/2020. (III. 24.) Korm. rendeletet. Jelen cikkünkben e két rendelet együttes ismertetésével igyekszünk tájékoztatni tisztelt olvasóinkat.