Őszi újraindulás és 10 ezres elbocsátás várható a Lufthansánál Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül – mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden.

A vezérigazgató hangsúlyozta: most naponta alig 3 ezer embert szállítanak a csoport légitársaságai, de optimizmussal tekintenek a jövőbe, annak ellenére, hogy pontosan nem tudni, mi lesz Európa egyik legnagyobb légitársaságával a járvány után.

Az is kérdéses, hogy a cégnek sikerül-e elkerülnie a csődöt a kormányok segítségével. „A Lufthansának gyakorlatilag nincs bevétele, kiadásai viszont megmaradtak” – fogalmazott Carsten Spohr, emlékeztetve, hogy a készpénzállomány gyors fogyásának megakadályozására a dolgozók 90 százalékát kényszerszabadságra küldték.

Az újraindulási fázis azon is múlik Carsten Spohr szerint, hogy az államok milyen ütemben oldják fel az utazási korlátozásokat. A mostani információk alapján a légicég úgy számol, hogy legkorábban ősszel tudnak újraindulni a járatok, de az ezt követő felívelés nagyon lassú folyamat lesz, 2023-ra érhetnek el egyensúlyi állapotot, amely – mint Carsten Spohr fogalmazott – az új normális lesz.

A vezérigazgató úgy látja, hogy a feltételezett jövőkép alapján a jelenleginél jóval kisebb üzemméretre kell átállnia a cégnek, tovább kell csökkenteni az üzemelési költségeket. Ezért kell a Lufthansának száz repülőgéppel csökkentenie az aktív flotta méretét, ami 10 ezer ember elbocsátását vonná maga után, hacsak nem találnak olyan megoldást, amellyel mind a 135 ezer munkavállalójukat tovább tudják foglalkoztatni.

Előzetes adatok alapján a Lufthansa Group az első negyedévet 1,2 milliárd euró üzemi szintű veszteséggel zárta a tavalyi 336 milliós veszteség után, a cég bevételei 18 százalékkal 6,4 milliárd euróra csökkentek. A részletes adatokat a társaság május közepén hozza nyilvánosságra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.