Pesszimistább lett a kkv-szektor
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) júliusi adatfelvétele szerint a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban a konjunktúramutató az áprilisi 31 pontos csúcsról 27 pontra csökkent, ezzel a tavaly októbere óta tartó folyamatos javuló tendencia tört meg – közölte a kutatóintézet.
Az MKIK GVI tájékoztatása szerint a KKV Körkép Konjunktúramutató csökkenése annak köszönhető, hogy a jövőbeli kilátásokra vonatkozó összes almutató értéke visszaesett az előző negyedévhez képest, a vállalkozások úgy látják, hogy jelentősen vissza fog esni beruházási aktivitásuk, a létszám, a kapacitáskihasználás, a termelési szint és a jövedelmezőség.
A kutatás kimutatta, hogy miközben a vállalkozások jelenlegi helyzetüket pozitívabban értékelik, mint az előző negyedévben, addig jövőbeli kilátásaikat negatívabbnak ítélik meg, ami azt jelenti, hogy a kkv-szektor fordulópontot jelez előre a hazai üzleti klíma alakulásában.
Az MKIK GVI közölte: a kkv-k a várható üzleti helyzet alakulásában csekély mértékű visszaesésre számítanak a következő fél évben.
[htmlbox Áfás_rendezvény]
Ezzel szemben aktuális helyzetüket továbbra is pozitívan értékelik a hazai kkv-k, a legnagyobb mértékben a rendelésállomány mutatója javult, de a jövedelmezőség, az üzleti helyzet, az elmúlt féléves termelési szint mutatója is jelentősen nőtt az előző negyedévben képest.
Az MKIK GVI felmérése szerint a kkv-szektorban a bizonytalansági mutató értéke 36 pontos szint áll, amely gyakorlatilag nem változott az áprilisi 37 ponthoz képest.
A bizonytalansági mutató értéke arra utal, hogy az aktuális tendencia nem egységesen érinti a kkv-kat – közölte a kutatóintézet.
Az MKIK GVI 227 hazai kkv-t kérdezett meg reprezentatív felmérésében. A mutatók értékét felmérő kérdésekre a vállalatok „Jó/Javul/Nő/Javulni fog/Nőni fog” válaszai 100 pontot, „Kielégítő/Nem változik/Azonos lesz/Változatlan” válaszai 0 pontot, „Rossz/Romlik/Romlani fog/Csökkenni fog/Csökken” válaszai pedig mínusz 100 pontot érnek.
(MTI)