PwC: a vállalatok felét érinti a gazdasági bűnözés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozásokat érintő fenyegetések listáját a kiberbűnözés, az üzleti partnerek által elkövetett visszaélések és a hűtlen kezelés vezeti.

A szervezetek közel fele tapasztalt visszaélést vagy pénzügyi bűncselekményt az elmúlt két évben a PwC globális gazdasági bűnözésről készített felmérése szerint. Az iparágakat tekintve a technológiai, média- és távközlési ágazatokban volt a legmagasabb a csalások előfordulása, ezeken a területeken a vállalatok kétharmada tapasztalt valamilyen visszaélést. A kutatás arra is rámutat, hogy a jövőben megnövekedhet az ellátási láncokhoz kapcsolódó visszaélések kockázata is.

Nagyobb vállalat, nagyobb kockázat

A felmérés szerint a vállalkozások ellen elkövetett visszaélések és pénzügyi bűncselekmények aránya az ellátási lánc problémái, a gazdasági és geopolitikai instabilitás, valamint az egyéb, újonnan megjelenő fenyegetések ellenére összességében nem változott 2018 óta. Globálisan ugyanakkor a 10 milliárd dollárt meghaladó bevétellel rendelkező vállalatok esetében a hatások jelentősebbek: 52%-uk tapasztalt visszaélést az elmúlt két évben és minden ötödik szervezet jelezte, hogy a legsúlyosabb incidens pénzügyi hatása meghaladta az 50 millió dollárt. A kisebb bevétellel rendelkező vállalatok körében az érintettek aránya alacsonyabb volt: 38%-uknál történt visszaélés, közülük minden negyedik 1 millió dollárt meghaladó pénzügyi hatással szembesült.

A felmérés rámutat, hogy a technológiai, média- és távközlési ágazat növekvő érintettsége is hozzájárult ahhoz, hogy 2020 óta a visszaélések emelkedése tapasztalható: ezekben az ágazatokban tevékenykedő vállalatok közel kétharmada észlelt valamilyen csalást, ami az összes iparágat tekintve a legmagasabb előfordulási arány.

A kiberbűnözés a legfőbb fenyegetés

A kiberbűnözés jelenti a legnagyobb fenyegetést a kis-, közép- és nagyvállalatokra, miután az elmúlt két évben jelentősen nőtt a hacker-tevékenységek hatása. Ebben az időszakban a csalással szembesülők 40%-a tapasztalt valamilyen digitálisan elkövetett visszaélést, melynek legfőbb oka, hogy a digitális platformok térhódítása a pénzügyi bűncselekmény kockázatát is nagymértékben növeli.

Az idei felmérésben a kiberbűnözés aránya jelentősen meghaladta a 2020-ban leggyakoribbnak számító, üzleti partnerek által elkövetett visszaélések arányát. Kiberbűnözést a nagyvállalatok 42%-a, míg az üzleti partnerek által elkövetett csalást a megkérdezettek 34%-a tapasztalt a vizsgált időszakban.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 4.

A nagy cégek mumusa a kiberbűnözés – infografika

A cégek bő kétharmadának kellett egy vagy több válsághelyzettel szembenéznie az utóbbi fél évtizedben. A kiváltó okok listáját a likviditási problémák vezetik, az igazán nagy szervezetek fő ellensége ugyanakkor a kiberbűnözés. Az InfoTandem infografikája.
2020. június 5.

Gazdasági bűnözés: élen az ügyfélcsalások – infografika

A gazdasági bűnözésről készített friss globális felmérés alapján a vállalatok 35 százaléka tapasztalt ügyfelek által elkövetett csalást az elmúlt 24 hónapban. A PwC megelőző, 2018-as kutatása során még csak 29 százalékos volt ez az arány, ám a legnagyobb mértékben épp az ügyfélcsalások szaporodtak meg azóta, így mostanra átvették a vezetést. Közvetlenül utánuk a kiberbűnözés következik, […]
2021. október 27.

PwC: a cégvezetők 60 százaléka számít a kiberbűnözés növekedésére 2022-ben

A vállalatok többsége nem tud mit kezdeni a harmadik felekhez kapcsolódó kiberkockázatokkal, amit az alvállalkozói, illetve beszállítói láncok összetettsége is nehezít. A cégvezetők 60 százaléka számít a kiberbűnözés növekedésére 2022-ben; a szoftverbeszállítói láncon belül az adatbiztonság megsértését, valamint a felhőszolgáltatásaikat érintő támadások számának megugrását prognosztizálják – derül ki a PwC felméréséből.