PwC: Csúcson a világ vezérigazgatóinak optimizmusa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre – derül ki a PwC 25. Globális Vezérigazgató Felméréséből.

„A vezérigazgatóknak továbbra is szembe kell nézniük a jelenleg is tartó Covid-19-világjárvány és a piaci körülmények által okozott nyomással; ilyen a növekvő infláció, az ellátási láncokban tapasztalt fennakadások, valamint a világ egyes részein a jelentős felmondási hullám is. Az újabb és újabb nehézségek ellenére a PwC által megkérdezett cégvezetők az utóbbi tíz év során idén nyilatkoztak a legderűlátóbban az előttünk álló évre várt gazdasági erősödést illetően. A vezérigazgatók több mint háromnegyede (77 százalék) várja a világgazdaság további erősödését, és csupán 15 százalékuk véli úgy, hogy romlani fognak a körülmények” – összegzi a globális vezérigazgatói várakozásokat Koncz Barbara, a PwC Magyarország cégtársa.

A cég közleményéből kiderül, hogy 2022-re vonatkozó vezérigazgatói optimizmus épphogy csak meghaladja a tavalyi 76 százalékos értéket, ugyanakkor 54 százalékponttal haladja meg a 2020-as szintet, amikor is a cégvezetők több, mint fele (53 százalék) a gazdaság zsugorodását prognosztizálta. A PwC 25. Globális Vezérigazgatói Felmérésében 89 ország 4446 vezérigazgatója vett részt 2021 októbere és novembere között.

Területenként eltérő optimizmus

Habár általánosságban véve derűlátók a vezérigazgatók a 2022-es gazdasági növekedéssel kapcsolatban, a várakozások jelentősen eltérnek az egyes országokban és területeken. A legnagyobb régiók közül Indiában a legoptimistábbak a várakozások. Itt a cégvezetők 94 százaléka számol a világgazdaság növekedésével a tavalyi 88 százalékhoz képest. A japán vezérigazgatók körében is erősen növekedett az optimizmus szintje, míg az Egyesült Királyságban mérsékeltebb emelkedést (5 százalékponttal 82 százalékra) láthattunk. Olaszországban és Franciaországban is jelentős ugrást tapasztaltunk, amely vélhetően a gazdaság vártnál gyorsabb talpra állasának tudható be.

pwc

A spektrum másik végét vizsgálva azt látjuk, hogy a vezérigazgatók világgazdasággal kapcsolatos optimizmusa legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban esett vissza, 18 százalékponttal 70 százalékra, ugyanakkor valamelyest Brazíliában, Kínában és Németországban is mérséklődött, vélhetően az infláció megugrása és az ellátási láncokban tapasztalt akadozások súlyosbodása miatt.

A bizalom ereje

Sosem játszott még ennyire fontos szerepet a bizalom egy vállalat sikerességében, ugyanakkor kiérdemelni és megőrizni sem volt még soha ilyen nehéz. Az ügyfelek viselkedésével kapcsolatos kérdésekre adott válaszok alapján a felmérésből kiderült, hogy összefüggés van az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus között. Az ügyfélbizalom tekintetében legmagasabban „rangsorolt” vállalatok vezérigazgatói magabiztosabbak a következő évi növekedési kilátásaikat illetően; 71 százalékuk nagyon vagy rendkívül bizakodó a vállalata bevételnövekedési kilátásait illetően a következő egy évre nézve. Ezzel szemben, ahol az ügyfélbizalom szintje alacsony, ott a vezérigazgatók csupán 47 százaléka vélekedik hasonlóan.

A bizalom és a nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalások között is kimutatható összefüggés. A bizalom tekintetében élenjáró vállalatok igazgatói lényegesen nagyobb valószínűséggel vezetnek olyan szervezeteket, amelyek nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalást tettek (29 százalék), mint a legalacsonyabban „rangsorolt” vállalatok vezetői (16 százalék). A magas ügyfélbizalommal bíró vállalatok vezérigazgatói emellett gyakrabban állnak olyan szervezetek élén, amelyek nem pénzügyi vonatkozású tényezőkhöz kötik a kompenzációjukat. Az ügyfélbizalom terén magasan jegyzett szervezetek vezérigazgatóinak mintegy fele az ügyfélelégedettségi (51 százalék) és munkavállalói elkötelezettséggel (46 százalék) kapcsolatos mérőszámokhoz is köti személyes bónusz- vagy ösztönzőprogramját.

Kiber- és egészségügyi kockázatok a legfőbb problémák között

A tavalyi évhez hasonlóan a vezérigazgatók idén is a kiber- és egészségügyi kockázatokat gondolják a legfenyegetőbb veszélyeknek (49 százalék, illetve 48 százalékuk). Ezeket nem sokkal lemaradva követi a makrogazdasági volatilitás; a cégvezetők 43 százaléka nagyon vagy rendkívül aggasztónak ítéli az infláció, a munkaerőpiaci problémák, valamint a GDP ingadozásának esetleges hatását a következő 12 hónapban. A tehetséges munkavállalók bevonzásával és megtartásával kapcsolatos aggodalom szintén számottevő.

Iparági szempontból közelítve az derül ki, hogy a kiberkockázatok a pénzügyi szolgáltatóknál tevékenykedő cégvezetőket aggasztják legjobban; 59 százalékuk véli ezt a legsúlyosabb fenyegetésnek. A termelő- és fogyasztói ágazatban dolgozó vezetők kevésbé aggódnak a kiberfenyegetések miatt; a kibertámadások magas számának ellenére is csupán 40 százalék, illetve 39 százalékuk véli jelentős veszélynek ezt a kockázatot.

Érthető módon a vendéglátó és szabadidő ágazatban magas azok aránya (75 százalék), akik aggódnak az egészségügyi kockázatok vállalatukra gyakorolt esetleges hatásai miatt. Az energia-, közmű- és erőforráságazati vezérigazgatóknak pedig 49 százaléka véli úgy, hogy az éghajlatváltozás jelenti majd az egyik legfőbb fenyegetést a következő évben. Ez 15 százalékkal magasabb, mint bármely más ágazatban.

Az Egyesült Államok a legígéretesebb célpont

A bevételnövekedési lehetőségek tekintetében a vezérigazgatók saját országaikon kívül az Egyesült Államokat látják a legígéretesebb célpontnak az előttünk álló évben. A cégvezetők 41 százaléka látja úgy, hogy az Egyesült Államok a legígéretesebb ország a saját vállalatuk növekedési kilátásainak szempontjából a következő 12 hónapban (2021-ben 35 százalékuk vélekedett így). Kína, tavalyi eredményéhez hasonlóan, 27 százalékkal áll a második helyen, mögötte pedig Németország (18 százalék) és az Egyesült Királyság (6 százalékpontos ugrást követően 17 százalékkal) áll a listán.

pwc

Lemaradás a nettó zéró vállalások terén

A felmérés tanulsága szerint komolyabb előrelépésre lenne szükség a globális éghajlati célok eléréséhez, ugyanis a vezérigazgatók kevesebb, mint egyharmada számolt be arról, hogy vállalatuk kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalást tett. A megkérdezett vezetők csupán 22 százaléka mondta, hogy vállalatuk nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalást tett; 29 százalék jelezte, hogy folyamatban van egy ilyen vállalás. Hasonló arányban (26 százalék) születtek eddig szénsemlegességre vonatkozó kötelezettségvállalások, és 30 százalék jelezte, hogy ez a lépés folyamatban van.

Azon vezérigazgatók között, akiknek a vállalatai nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalást tettek, 40 százalékkal képviselteti magát az első helyen a villamosenergia- és közműágazat, majd ezt követi az energiaszektor 39 százalékkal. Őket követi a telekommunikációs, valamint a tőkepiaci és a bankszektor, ahol egyaránt 24-24 százalék százalék tudhat magáénak vállalást. A 25 milliárd dollárt elérő vagy az azt meghaladó árbevételű vállalatok közel kétharmada (65 százalék) tett már nettó zéró kibocsátásra vonatkozó vállalást; ezzel szemben a 100 millió dollárnál alacsonyabb bevételű cégek csupán 10 százaléka mondhatja ezt el magáról.

A vezérigazgatók az „éghajlatváltozás kockázatainak mérséklését” tartották a nettó zéró kibocsátási stratégiák mögött húzódó leglényegesebb tényezőnek (63 százalék gondolja ezt nagyon vagy rendkívül lényegesnek), de fontosnak tartják „az ügyfelek elvárásainak való megfelelést” is (61 százalék), ami arra utal, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés egyre központibb szerepet játszik a vállalatok márkaépítésében és az ügyfelek által elvárt értékteremtésben.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.