Recesszióhoz vezethetnek az amerikai importvámok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály eszkalációja miatt az idén várhatóan hétévi mélypontra lassul a világgazdaság növekedése, és jövőre tovább gyengül a Fitch Ratings szerint.

A nemzetközi hitelminősítő 36 oldalas tanulmányában (Global Economic Outlook, GEO) közölte, hogy 2019 egészére 2,6 százalékos növekedést vár a világgazdaságban a tavaly mért 3,2 százalék után.

A Fitch elemzői kiemelik, hogy az általuk várt idei növekedés 2012, vagyis az euróövezeti adósságválság legintenzívebb időszaka óta a leglassabb lesz.

A Fitch Ratings közölte, hogy a legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban a hazai össztermék (GDP) második negyedévi 0,1 százalékos visszaesése után a harmadik negyedévre is negatív GDP-adatot vár, vagyis azt valószínűsíti, hogy a német gazdaság technikai recesszióba kerül.

A konszenzusos meghatározás alapján ha két egymást követő negyedévben csökken a hazai össztermék, az adott gazdaság recesszióban van.

A Fitch londoni elemzőinek várakozása szerint a német gazdaság az idén mindössze 0,6 százalékkal, 2020-ban 0,8 százalékkal növekszik.

Ez az eddigi prognózis meredek rontása, a cég ugyanis előző GEO-tanulmányában 2019-re 0,9 százalékos, 2020-ra 1,4 százalékos GDP-növekedést valószínűsített a német gazdaságban.

A Fitch Ratings elemzőinek számításai szerint a Kínával szemben augusztusban bejelentett újabb amerikai vámintézkedések azt jelentik, hogy az amerikai piacra irányuló kínai exportra érvényes effektív vámtétel csaknem 25 százalékra emelkedik 2019 végéig.

Az új amerikai vámintézkedésekből eredő sokk a Fitch Ratings által az amerikai-kínai kereskedelmi háború várható további irányára előzőleg felvázolt rosszabb forgatókönyv-változat háromnegyedének megvalósulását jelenti – áll a hitelminősítő keddi tanulmányában.

Más nagy londoni házak is a világgazdasági kilátásokat terhelő fő tényezők közé sorolják a kereskedelmi viszályt.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics átfogó új tanulmányában öt olyan sokkhelyzeti fejleményt azonosított, amelyek – vagy amelyekből néhány – együttesen akár recesszióba is sodorhatják a világgazdaságot: az olajárak meredek emelkedése, a részvénypiaci árfolyamok ugyancsak meredek ívű zuhanása, a banki hitelellátás feltételeinek szigorodása, pénzügyi sokkhelyzet kialakulása a feltörekvő térségben és a kereskedelmi feszültségek eszkalálódása.

A ház által az utóbbi esetre felvázolt forgatókönyv azt modellezi, hogy az Egyesült Államok által Kínával, az Európai Unióval és Mexikóval szemben alkalmazott további vámemelések, valamint az e lépések megtorlásaként hozott ellenintézkedések következményeként végül a teljes világkereskedelem 11 százalékát terhelnék magas vámok.
A cég számításai szerint ez 2020-ban 0,7 százalékra lassítaná a fejenkénti globális GDP-érték növekedési ütemét.
A tanulmány szerint ez és a többi kockázati tényező egyenként még mindig nem sodorná recesszióba a világgazdaságot, ha azonban e tényezők egyes kombinációi egyszerre hatnak, az már elég lenne a globális recesszió előidézéséhez.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek