Rengetegen elbuktak a fogyasztóvédelem ellenőrzésén az áraikkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fogyasztóvédelem tavaly mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot.

Termékekre vetítve jóval kedvezőbb volt az arány: a vizsgált 600 ezer árucikknek mindössze 3 százalékánál merült fel kifogás. A vásárlók megtévesztésének megelőzése érdekében az ellenőrzések januártól is folytatódtak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Hiba esetén az alacsonyabb áron kell értékesíteni

Az árfeltüntetési szabályok szerint a vállalkozásnak a vásárló által ténylegesen fizetendő eladási árat, az egységárat és a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetnie. A fogyasztónak az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó bruttó árat kell látnia. Ha kétféle árat tüntet fel, a kereskedő az alacsonyabbikon köteles értékesíteni a terméket, még akkor is, ha azt például elütés miatt hibásan szerepeltette.

Az eladóknak nemcsak a hagyományos üzletekben, áruházakban, hanem az internetes forgalomban és a hirdetésekben, prospektusokban, egyéb reklámanyagokban is be kell tartaniuk az előírásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság és az ITM IT laboratóriuma rendszeresen, gyakran próbavásárlással egybekötve ellenőrzi a kereskedők árazási és leértékelési gyakorlatát. Ha a vásárlók megtévesztő árfeltüntetéssel találkoznak, a kormányhivatalnál fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezhetnek.

fogyasztóvédelem

A boltok és webshopok számos akciót, leértékelést kínálnak az év első hónapjában. A fogyasztóvédelmi hatóság így januárban sem pihen, folyamatosan ellenőrzi a kedvezményes ajánlatok valóságtartalmát. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése érdekében bekérik az akciósan kínált termék korábbi árait, és összevetik azt a jelenlegivel. A leértékeléseknél az eladónak nem elegendő az engedmény százalékos arányát jeleznie, a vásárlónak a teljes fizetendő árat látnia kell.

Jövő májustól nehezebb lesz trükközni

Keszthelyi Nikoletta, a tárca fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerint a szakemberek a járványhelyzet ellenére a tavalyelőttivel lényegében megegyező számú üzletet ellenőriztek 2020-ban. A 2019-es, 39 százalékos adathoz képest jelentősen javult a kifogásolási arány, tavaly a boltok 34 százalékánál akadt gond az árak feltüntetésével. A tavaly emiatt elmarasztalt vállalkozásokra összesen több mint 90 millió forint bírságot szabott ki a hatóság – tette hozzá.

2022 májusától jelentősen megváltoznak az akciós árak feltüntetésének szabályai. A leértékelés mértékét az árcsökkentés bejelentése előtt harminc nappal alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyítva kell majd meghatározni.

„Jövő tavasztól így már nem fordulhat elő, hogy az üzlet csak azért emeli meg pár napra egy-egy termék árát, hogy aztán nagyobb mértékű, látványosabb leértékeléseket jelenthessen be” – emelte ki Keszthelyi Nikoletta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.