Rezsicsökkentés: megjelent az újabb rendelet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A harmadik rezsicsökkentési törvénynek megfelelően megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló rendelet módosításáról, amely tartalmazza a szolgáltatók által alkalmazható maximális áramtarifadíjakat szeptember elsejétől.


A februárban elfogadott harmadik rezsicsökkentési törvény mondta ki, hogy az áram lakossági ára 2014 szeptembertől 5,7 százalékkal csökken. 2013-ban a villamos energia lakossági ára két lépcsőben: év elején 10, novemberben pedig 11,1 százalékkal mérséklődött.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet melléklete a négy áramszolgáltatóra külön-külön tartalmazza az egyetemes szolgáltatásban biztosított tarifák maximális árait. Így például a lakossági felhasználók 1320 kilowattóra/év fogyasztásig kilowattóránként az EDF DÉMÁSZ-nál legfeljebb 14,57, az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-nél 13,71, az Elmű Nyrt.-nél 14,43, az ÉMÁSZ Nyrt.-nél 14,26 forintot  fizetnek szeptember 1-től, míg eddig 16,35, 15,44, 16,20 és 16,02 forintot fizettek.

A rendeletben hasonló mértékben csökkentek az egyéb lakossági tarifák, változatlanok maradtak viszont a nem lakossági fogyasztók díjtételei.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.