Roham várható a cégbíróságokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két hét múlva esedékes határidő és a sok százezres büntetés ellenére a cégek többsége eddig nem egészítette ki társasági szerződését. Ezért az utolsó napokban összeomolhatnak a cégbíróság elektronikus rendszerei – írja a Magyar Nemzet.


A Budapesten működő közel negyedmillió cég csupán 27 százaléka tett eleget mostanáig az adatmódosítási kötelezettségének. A cégügyi adatok módosítására február elsejéig ad lehetőséget a jogszabály, ennek elmulasztása sok százezres büntetést vonhat maga után.

A cégbíróságok elektronikus rendszerei már most akadoznak és félő, hogy az utolsó napokban várhatóan beérkező több tízezer beadványt nem bírják majd el – írja a lap.

A jogszabály értelmében a 2012 márciusa előtt alapított cégeknek új adatokat kell feltüntetniük a társasági szerződésekben, például igazolni kell a székhely, a telephely és a fióktelep használatának jogszerűségét és fel kell tüntetni a cégben részt vevő tagok adóazonosító számát és személyes azonosító adataikat is.

Korábbi cikkünk a témában a kötelező teendőkről


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 19.

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot – közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.