Romlott a fizetési fegyelem az építőiparban Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes fizetések aránya 8 százalékra nőtt, a tavaly év végén mért 4 százalékról.

Az építési vállalkozásoknál a fizetési határidő a számla kiállításától számítva átlagosan 30 nap, így azok a tartozások, amelyeket 30 napnál később egyenlítenek ki, késedelmes fizetésnek számítanak – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn.

Komoly nehézségeket okozhatnak a lánctartozások

A tagszervezeteiktől érkező adatok alapján megállapította, hogy a koronavírus-járvány hatására az építési piacon romlott a megrendelők pénzügyi fizetési fegyelme. A szakszövetség számításai szerint az idén mintegy 360 milliárd forintot fizetnek késve a teljesítésekért, ez az építési vállalkozások jogos követelésének a 8 százaléka.

A vállalkozások szerint a 360 milliárd forint fele, 180-200 milliárd forint kerülhet be év végéig a lánctartozások körébe, ha nem javul a fizetési fegyelem.

építőipar

Koji László, az ÉVOSZ elnöke elmondta, tavaly év végén a lánctartozás mértéke 100 milliárd forint körül alakult, ezt a cégek még tudták kezelni, amennyiben viszont idén a lánctartozás körébe bekerül 180-200 milliárd forint, az már komoly nehézséget fog okozni az építőipar szereplői számára – tette hozzá a szövetség elnöke.

A lánctartozás az építőipari értékláncon belül a megrendelő, a tervező, a kivitelező, a lebonyolító, az alvállalkozó közötti fizetési körben az egymásnak tartozás, a mértéke folyamatosan változik a kifizetések függvényében – magyarázta Koji László.

Pozitív oldala is volt a járványnak

A közleményben megjegyezték, hogy a több mint egy éve tartó járványhelyzetnek pozitív hatása is volt az építőiparra. Bővült a cégeknél az informatikai eszközök használata a napi munkavégzésben, javult az irányítás, munkaszervezés hatékonysága.

A járványhelyzet megszűnésével a vállalkozások a megrendelések hullámszerű növekedésére, középtávon pedig az építési piac folyamatos bővülésére számítanak: a új lakásépítések száma 2023-ra elérheti az évi 30-35 ezret – írták.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 28 208 új lakás épült, 33,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.