Segítség a legelmaradottabb kistérségek vállalkozóinak

Szerző: Adó Online
Dátum: 2008. szeptember 29.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legelmaradottabb kistérségek fejlesztését ösztönzik

Október 21-ig adhatók be a leghátrányosabb kistérségekben élő kisvállalkozók versenyképességének fejlesztését célzó pályázatok. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatási programjának, illetve pályázati kiírásának fő céljai közé tartozik a kis cégek foglalkoztatási kapacitásának növelése, versenyképességük fejlesztése, az elmaradott kistérségek foglalkoztatási szintjének emelése, területi kiegyenlítése.

A program keretében kizárólag a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló kormányrendeletben nevesített 33-14 (leghátrányosabb helyzetű és komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű) kistérség valamelyik településén megvalósuló fejlesztési és foglalkoztatási projekttel lehet pályázni. A projektet 12 hónap alatt kell megvalósítani, de legkésőbb 2010. június 30-ig be kell fejezni.

A támogatásokra 400 millió forintos keretet lehet felosztani. A kiírók 40–70 támogatható pályázatra számítanak. A vissza nem térítendő összeget bizonylatok alapján utólag nyújtják. A program keretében egy pályázatra összesen 17 millió forint jut: ezen belül legfeljebb hat új munkavállaló figyelembevételével – alkalmazottanként maximum 2,5 millió forint támogatás – öszszesen 15 millió forint – igényelhető az infrastruktúra- vagy ingatlanfejlesztések, az eszközbeszerzések kiadásaira. További kétmillió forint adható az innovációt elősegítő humánerőforrás-fejlesztés keretében a képzések kiadásaira. Előbbi esetben a kötelező saját forrás mértéke 25, az utóbbinál 10 százalék.

A pályázatra azok a gazdasági társaságok, mezőgazdasági és egyéb szövetkezetek, egyéni vállalkozók és egyéni cégek jelentkezhetnek, amelyek legalább 2006 óta végeznek folyamatosan gazdasági tevékenységet, 2007. évi gazdálkodási eredményük pozitív volt, és 2008. január 1-je után nem hajtottak végre létszámleépítést.

Olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyek az üzleti infrastruktúra fejlesztésével, a környezetvédelmi előírások teljesítésével, magas színvonalú technológia alkalmazásával és innovatív tevékenységgel elősegítik a működő kisvállalkozás versenyképességének növelését. A foglalkoztatási kapacitás bővülésének is ez utóbbi célt kell szolgálnia ahhoz, hogy a vállalkozás elnyerhesse a támogatást. A pályázónak vállalnia kell, hogy növeli meglévő foglalkoztatottjai (minimum 1, de maximum 49 fő) számát, ám a dolgozók létszáma a bővítés után sem haladhatja meg az 50-et. A kisvállalkozásnak a benyújtott projektjében vállaltak megvalósíthatóságát a pályázathoz mellékletként csatolt, a megvalósítás időtartamára szóló üzleti tervvel kell alátámasztania.

Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a pályázó vállalja roma származásúak, tartósan állást keresők vagy rendszeres szociális segélyben részesülők foglalkoztatását. További előny, ha a tervezett fejlesztés és az ehhez kapcsolódó létszámbővítés 2000 fő alatti kistelepülésen valósul meg.
A pályázati dokumentáció letölthető az OFA honlapjáról (www.ofa.hu), vagy személyesen vehető át az OFA Közalapítványi Irodában (1037 Budapest III., Lajos u. 80; telefon: 555-2915,
-2927).

VG

A program célkitűzései
a) A kisvállalkozások foglalkoztatási kapacitásának, versenyképességének növelése:
– az üzleti infrastruktúra fejlesztésével
– a környezetvédelmi jogszabályok teljesítésének elősegítésével
– a magas színvonalú technológia alkalmazásával
– az innovációs tevékenység támogatásával
b) Az elmaradott kistérségek foglalkoztatási szintjének növelése, a foglalkoztatottság területi kiegyenlítése, az elmaradott gazdasági térségek felzárkóztatása

Pályázati jellemzők
Felosztható keret: 400 millió forint
Egy pályázat maximális támogatása: 17 millió forint
Támogatás formája: vissza nem térítendő
Támogatható pályázatok száma: várhatóan 40–70
Beadási határidő: október 21.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek:


Mágnessel trükköztek a sofőrök
2020. október 26.

Egy nap alatt ismét két olyan járművezetőt értek tetten a NAV munkatársai Gyulánál, akik a menetíró készüléket kijátszva próbálták pihenés nélkül elérni úti céljukat.