Sok tőkét csalogattak be idén az autóiparba


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb rekordot dönthet a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával Magyarországra tervezett befektetések értéke az idén, az összeg kétharmada az autóiparhoz kapcsolódik – írja a Világgazdaság.


Adataik szerint a HIPA 2016-ban 2,3 milliárd euró értékű beruházásról hozott döntést 41 projekttel, míg tavaly 1,4 milliárd eurónyi beruházást és 67 projektet hozott az ügynökség.

Ahogy tavaly, úgy idén is az autóipar dominált: a 16 járműipari beruházással, ez a szegmens a tőke és létrehozott munkahelyek kétharmadát fedte le. A gazdasági napilap megjegyezte, hogy a dominancia a Mercedes 1 milliárd eurós, újabb kecskeméti beruházása nélkül is erős.
Az autóipar mellett a Világgazdaság szerint a szolgáltatóközpontok létesítése jelentős, hét ilyen beruházásról állapodott eddig meg a HIPA.

[htmlbox Energetikai konf]

 

Megjegyezték ugyanakkor, hogy az ügynökség teljesítménye a működőtőke-beáramlási számokban egyelőre nem mutatkozik meg, a korrigált nettő tőkebefektetési egyenleg is rekordalacsony volt, alig haladta meg az egymilliárd eurót.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.