Szárnyal az építőipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 22,2, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal. Az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 0,2 százalékkal csökkent az előző havihoz mérten – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első kilenc hónapjában 22,8 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest.  Az épületeknél az ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést – fűzte hozzá a KSH.

Az építőipar folyó áron számolt kibocsátása szeptemberben 375,3 milliárd forint volt, az év első kilenc hónapjában pedig elérte a 2235,8 milliárd forintot.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 42,5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 58,4 százalékkal nagyobb volt, mint 2017 szeptemberében. Ezen belül a szeptemberben megkötött új szerződések volumene 34,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbiaktól. Az épületek építésére kötött új szerződések 9,3 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 46,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 9,9 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva és 2,3 százalékkal az előző negyedévhez képest. Az épületek építésében 12,3, az egyéb építményeknél 7,3, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 10,0 százalékkal nőttek a termelői árak a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva.

Az első három negyedévben 9,1 százalékos volt az áremelkedés, az épületek építésében 11,7 százalékkal, az egyéb építmények építésénél 6,7 százalékkal, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 9,2 százalékkal nőttek az építőipari termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Az MBH Bank tanösvényeket fogadott örökbe

Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.

2024. október 15.

KSH-ingatlan.com lakbérindex: szeptemberben vegyesen alakultak az átlagos lakbérek

A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben, országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten 0,4 százalékkal nőttek, éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosiak 9,9 százalékkal emelkedtek – közölte az ingatlan.com hétfőn.

2024. október 15.

Kimagasló a cascobiztosítások aránya a villanyautóknál

A kötelező felelősségbiztosítások esetében 2 százalékos az elektromos autók aránya a K&H-nál, szemben a villanyautók teljes, hazai állományhoz mért 1 százalékos részesedésével. A K&H-s cascobiztosításoknál kiugró, 12 százalékos az elektromosok részesedése, ami azzal is magyarázható, hogy a villanyautók ára egyelőre a hagyományos autók átlagértékénél magasabb, ezért a tulajdonosok nagyobb arányban védik cascóval az autójukat.