Széchenyi Kártya Program: 1000 milliárd a hitelek összege
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elérte az 1000 milliárd forintot a tízéves Széchenyi Kártya Programon belül nyújtott hitelek összege – közölte a KA-VOSZ Zrt.
A hiteligénylések száma az elmúlt tíz évben meghaladta a 218 ezret, és több mint 162 ezer hitelügylet jött létre. A kártyabirtokosok gazdasági stabilitása, pénzügyi ereje növekedett, ami a válság alatt nagyban hozzájárult a munkahelyek megtartásához – áll a közleményben.
A programot a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások forgóeszköz-finanszírozásának segítésére, valamint az átmeneti likviditási nehézségeinek áthidalására hozták létre. A maximálisan igényelhető hitelösszeg a kezdeti 1 millió forintról 2003 júliusában 5 millió forintra, 2004 júliusában 10 millió forintra, 2006 májusában pedig 25 millió forintra emelkedett. A program elemei összevontan akár 150 millió forint hitelösszeget is elérhetnek.
A Széchenyi Kártya Konstrukció 2010-ben bővült programmá. Ekkor vezették be a forgóeszközhitelt és a beruházási hitelt. A program elemei egymásra épülnek és egyidejűleg is felhasználhatók. 2011 szeptember 1-jétől a KA-VOSZ Zrt. a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával elindította az Agrár Széchenyi Kártya konstrukciót, 2012 tavaszától pedig igényelhető az uniós pályázatokon való részvételt segítő a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel.
(Forrás: MTI)