Szép summa jár a biogazdáknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hektáronként évente több száz eurós támogatásban részesülhet az a termelő, aki biogazdálkodásra áll át. Megéri a rendszerbe lépni, hiszen a gazdák az átállási támogatással átvészelhetik a gazdasági válság időszakát, ha pedig lecseng a válság, már biotermékekkel léphetnek piacra.

Ha egy termelő ökológiai gazdálkodásra kíván áttérni, egy két-hároméves átmeneti időszakot kell átvészelnie. Ez idő alatt csak a biogazdálkodás szabályainak megfelelő technológiát alkalmazhat, ám termékeit még nem értékesítheti ökoélelmiszerként. Bár ebben az időszakban jelentős pluszköltséggel (technológiai átállás, tanúsítási díj, laboratóriumi talajvizsgálat stb.) és hozamcsökkenéssel kell számolnia, az agrár-környezetgazdálkodási támogatás kompenzálja kieső bevételét.

A biogazdálkodásra átálló termelők legutóbb 2004-ben, öt évre igényelhettek agrár-környezetgazdálkodási támogatást. Azok a gazdák, akik erről a pályázatról lecsúsztak, már nem kaphattak szubvenciót, most azonban újra módjuk van a rendszerbe lépésre. A lehetőség nemcsak a biogazdálkodásra áttérő gazdák előtt, hanem a már ökológiai gazdálkodást folytató termelők előtt is nyitva áll, sőt, azok is részesülhetnek támogatásban, akik az előző program keretében már kaptak szubvenciót. A biogazdálkodásra áttérő gazdák az átállási időszakban nagyobb összegű, az áttérés után pedig szerényebb támogatásban részesülnek.

A kérelem beadására egy alkalommal, idén júniusban van lehetőség. Aki most lép a támogatási rendszerbe, öt éven keresztül (2014-ig) lesz jogosult a szubvencióra. A kérelmeket 2009. június elseje és harmincadika között, kizárólag elektronikusan lehet benyújtani az MVH-nak. Az előzetes elbírálást – azaz a jóváhagyó határozat jogerőre emelkedését – követően pedig területazonosítási kérelmet kell továbbítani a hivatalnak. A támogatás kifizetése szintén kérelem alapján történik: ezt minden évben, május tizenötödikéig kell benyújtani az MVH-nak. A kérelmek elkészítéséhez és benyújtásához a falugazdásztól, valamint a kamarai gazdatanácsadó hálózattól kérhetnek segítséget a pályázók. A támogatások igénybevételének részletes feltételeit az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján is elérhető 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet, valamint annak mellékletei tartalmazzák.

„”Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó szabályokat legkésőbb szeptember elsejétől kell betartaniuk a pályázóknak (eddig az ellenőrzési, tanúsítási szerződést is meg kell kötni az ellenőrző szervezettel), függetlenül attól, hogy az MVH elbírálta-e a kérelmeket. Az első évre járó szubvenciót 2010 első felében, forintban kapják meg a gazdák”” – figyelmeztet Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A szakember szerint azoknak a gazdáknak is elegendő idejük van a felkészülésre, akik nem rendelkeznek átfogó ismeretekkel az ökológiai gazdálkodásról. „”Szeptemberig bőven van idő a felkészülésre, a szabályok tanulmányozására. A biogazdálkodásra vonatkozó előírásokat két uniós rendelet tartalmazza (ezek honlapunkról is letölthetőek), de a termelők közérthető nyelvezetű kiadványunkból is megismerhetik a biogazdálkodás feltételrendszerét. Ezt térítésmentesen bocsátjuk partnereink rendelkezésére. Aki még nem partnerünk, szintén megrendelheti a kiadványt, melynek árát szerződéskötés esetén az ellenőrzési díjból visszatérítjük”” – mondja Roszík.

Rizs, energiafű, energetikai céllal telepített kínai nád, valamint a fás szárú energetikai célú ültetvény kivételével szinte minden növény termelésére igényelhető szubvenció. (A termeszthető növények és hasznosítások listáját a rendelet 9. és 11. számú melléklete tartalmazza.) Ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés, ökológiai gyepgazdálkodás, valamint ökológiai szántóföldi növénytermesztés dotálására külön célprogram vonatkozik, a támogatás feltételei célprogramokként eltérőek.
A támogatás mértéke szántóföldi zöldségnövények esetén az átállási időszakban hektáronként 359 euró, már átállt időszakban 203 euró évente. Egyéb szántóföldi növények esetén ez az összeg 212 illetve 161 euró. Veszélyeztetett, ritka zöldségfajták – például Kalocsai fűszerpaprika, Makói fokhagyma, Taktaharkányi metélőhagyma, Fóti paradicsom, Szentesi zöldpaprika, Vecsési fejeskáposzta – ökológiai termesztésekor az éves támogatás 485 illetve 274 euró hektáronként. Egyéb ritka szántóföldi növények – például Békéscsabai csicseriborsó, Farmosi csicsóka, Tataházi lóbab – után 301 illetve 217 euró szubvenció igényelhető. (A ritka növények listáját a rendelet 12. és 13. melléklete tartalmazza). Gyümölcs- és szőlőtermesztés illetve gyepgazdálkodás esetén a támogatás mértékéről a rendelet 74. § és 68. §-ában tájékozódhatnak.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.