Távozik a BMW elnök-vezérigazgatója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem kéri megbízatásának meghosszabbítását és így 2020 áprilisának végén távozik posztjáról Harald Krüger, a BMW német autógyártó elnök-vezérigazgatója – jelentette be a bajor konszern pénteken Münchenben.

Krüger 2015 májusa óta vezeti a céget. Utódlásáról július 18-án tárgyal a vállalat vezetése – tudatta a BMW. A cég ügyeire rálátó források szerint a jelenlegi fejlesztési vezető, Klaus Fröhlich, vagy a gyártási igazgató, Oliver Zipse válthatja jövő tavasszal Krügert – írja az n-tv német hírcsatorna híroldala.

„Tíz évet töltöttem el a cég vezetésében, ebből négyet a vállalat élén, s ezután most szakmailag új irányba szeretnék elindulni” – mondta Harald Krüger.

Krügert amiatt érték bírálatok, mert a bajor autógyártó ázsiai versenytársaihoz képest megkésve kezdett foglalkozni az elektromobilitással, a villanyautók kifejlesztésével és gyártásával. Az n-tv azt írja, hogy az elmúlt napokban olyan pletykákat lehetett hallani a vállalat müncheni központjának folyosóin, hogy a cégvezetés nem hosszabbítja meg Krüger megbízatását.

„Mélyen tisztelem Krüger jelenlegi döntését, és teljesen megértem a jövőre vonatkozó terveit” – magyarázta Norbert Reithofer, a BMW igazgatótanácsának elnöke, aki Krüger előtt vezette a vállalatot.

Az 53 éves, gépészmérnök végzettségű Harald Krüger már 2003-ban vezető beosztásban dolgozott a BMW-nél; személyzeti kérdésekért és a Mini és a Rolls-Royce márkáért felelt. De nem sokkal hivatalba lépése után nyilvánosan összeesett a frankfurti autószalonon. Egészségével kapcsolatban azóta is számos találgatás született.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. július 31.

BMW-gyár épül Debrecenben

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A munkaerő toborzását már jövőre megkezdik. A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására […]
2016. november 11.

Szárnyal a BMW

Újabb értékesítési rekordot ért el októberben a BMW a SUV modellek és a Mini márka élénk keresletének köszönhetően.