Tisztíthatja a lakásfelújítások piacát az új szabályozás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a lakásfelújítások 70 százalékában nem kötnek írásos szerződést az építőipari vállalkozókkal a megrendelők, és nem néznek utána a kivitelezőnek.

A helyzeten sokat javíthat az állami támogatási program, amelyben a visszatérítés feltétele az írásos szerződés és tételes megállapodás az elvégzendő feladatokról, valamint az, hogy a pénzek számlán keresztül mozogjanak. Ezzel tisztul a piac – mondta Koji László az M1 műsorában.

A ÉVOSZ elnöke azt javasolta azoknak, akik szakembert keresnek, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakmai építőipari regisztrációs rendszerében tájékozódjanak, ahol 80 ezer vállalkozást találhatnak, megyénként felsorolva.

A lakásfelújítási igény tömegesen Budapesten jelentkezik, az év elejétől jelentős kereslettel találkoznak a szakemberek és a cégek, ezért a várakozási idő feltehetően nem fog csökkenni.

Szerint az ágazat folyamatosan mintegy 340 ezer embert foglalkoztat, jó szakemberből, szakmunkásból és mérnökökből azonban az utóbbi 4-5 évben komoly hiány van, ami az idén is megmaradt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).