Több munkahelyet várnak a cégektől
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) legfrissebb tanulmánya szerint 12 százalékponttal több cég növelné, mint amennyi leépítené alkalmazottainak számát – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tanulmányt bemutatva.
Tóth István János, az MKIK GVI ügyvezető igazgatója elmondta: a tavaly ősszel készített felmérés során több mint 7000 céget kérdeztek meg, ezek mintegy 44 százaléka tervezi csökkenteni, 56 százalékuk viszont növelné a létszámot.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy vélte, hogy 2011-hez hasonlóan idén is mintegy 25-30 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma; létszámbővülés leginkább a vendéglátás és az ipar területén várható.
Czomba Sándor megjegyezte: a tanulmány akkor készült, amikor a 2012-es évi bérkompenzációval és egyéb lehetőségekkel kapcsolatos információk még nem álltak teljes egészében rendelkezésre, és ez jelentősen befolyásolta a jövőt érintő kérdésekre adott válaszokat. A politikus szerint az is egyértelműen látszik, hogy amíg a gazdaság motorjai nem indulnak be, addig a foglalkoztatásban csodákat elérni nem lehet.
Forrás: MTI