Több osztalékot fizet a tavalyinál a Mol


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszavazta 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2017-es eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,50 forint.


Az elfogadott igazgatósági javaslat szerint az egy részvényre jutó alap osztalék 85 forint, ami 9 százalékos növekedés az előző évihez képest. Ezen felül a tavalyi pénzügyi eredmények alapján az alap osztalék mértékének 50 százalékát kitevő, részvényenként 42,50 forint egyszeri osztalékot fizet a társaság.

A közgyűlés elfogadta a Mol csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített 2017. évi konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést 4231,7 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 316,4 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Elfogadták az IFRS szerint készített 2017-es anyavállalati éves beszámolót és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is 2851,4 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 185,8 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Molnár József, a társaság vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, 2017 a vártnál kedvezőbb működési környezetet hozott az olajiparnak. Folytatódott az olajárak fokozatos emelkedése, és a finomítói árrések is nőttek 2017-ben, ugyanakkor a petrolkémiai árrés továbbra is gyengült.

[htmlbox afa_kotelezettseg]

 

A vezérigazgató kedvezőnek nevezte azt is, hogy folytatódott tavaly a kereslet dinamikus bővülése, a Mol számára fontos kelet-közép-európai régióban 5 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.