Tojásszövetség: húsvétig már nem változik a tojás ára Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt – közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Szép Imre hozzátette: a tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad.

Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig minimálisra csökkent az üzemi konyhák, menzák és szállodák vásárlási igénye.

Túlkínálat nincs, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon – hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy a húsvét előtti időszakban történik az éves tojáseladás 10 százaléka, amely számszerűsítve 270 millió tojást jelent.

A tojászövetség elnöke a Magyarországon pár hete újból megjelent madárinfluenzával kapcsolatban azt mondta, a tojásellátás csökkenésétől nem kell tartani, mivel a magyarországi tojóállomány nagy részét zárt helyeken tartják.

A műsorban elhangzott, hogy a tojás ára a pánikvásárlás mellett is talán 2-3 forintot emelkedtek az utóbbi hetekben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 20.

Infografika: A járványkamrák feltöltése

A fogyasztók világszerte aktívan töltik fel a szükségkészleteiket a koronavírus-járvány hatására, ami a kereskedelmet is felforgatja. Az InfoTandem infografikája.
2020. március 4.

Januárban 7,6 százalékkal többet vásároltunk

Januárban 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz mérve – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).