Tovább csökkent a jegybanki alapkamat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jegybank monetáris Tanácsa újabb 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatát. Vélhetően a testület külsős tagjai ismét leszavazták Simor Andrást és két alelnökét.


Szerdától a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos – döntött keddi ülésén a jegybank Monetáris Tanácsa. Az elemzőket némiképp meglepte az újabb kamatvágás, mert bár londoni elemzők enyhe többsége ezt a döntést valószínűsítette, a Reuters által megkérdezett 21 hazai közgazdász közül 16 úgy vélte, az egy hónappal ezelőtti csökkentés egyszeri aktus marad.

Legutóbbi, augusztus végi kamatdöntő ülésén a Monetáris Tanács váratlanul 25 bázisponttal, 6,75 százalékosra csökkentette a jegybanki irányadó kamatot; akkor a testület négy külsős, a miniszterelnök által delegált tagja leszavazta az MNB elnökét és két alelnökét, akik a kamatszint tartására voksoltak. Vélhetően most is ez történt.

Az MNB vezetése a magas infláció miatt veszélyben érzi a középtávú, 3 százalékos inflációs cél elérését, véleményük szerint hazánk országkockázata sem csökkent, így nem indokolt az alapkamat mérséklése. A legutóbbi, augusztusi inflációs adat csak erősíthette félelmeiket, mert a pénzromlás éves üteme elérte a 6 százalékot, ami a legmagasabb az EU-ban.

A kamatvágás mellet érvelők szerint a jegybank feladata a mostani helyzetben a gazdasági növekedés támogatása, ami a mostani helyzetben kamatcsökkentés, vagyis olcsóbb hiteleket jelenthet a gazdasági szereplőknek.

A forint árfolyama érdemben nem reagált a döntésre: egy euró továbbra is 283,2 forintba kerül a bankközi devizapiacon.

A határidős kamatlábak három hónapon belül további 25, kilenc hónapon belül pedig összesen 75 bázispontos kamatcsökkentést áraznak – írta a döntés utáni fgyors értékelésében Suppan Gergely. A takarékbank senior elemzője egyelőre nem számít a kamatcsökkentés folytatására, amire az IMF tárgyalások lezárása után lát lehetőséget.

Tervezzen az őszre Hungary Cardért!

Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!

Rendezvénynaptárért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.